Előszó
Az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei Bizottság Archívumának első Tájékoztatója 17 évvel ezelőtt, 1969 októberében jelent meg. Az azóta eltelt időszakban végbement változások újbóli bővített megjelentetését mint követelményt állította elénk. Jelentős az a sokirányú fejlődés, amely az archívum tevékenységében tapasztalható, mind a forrásanyag mennyiségét, mind a megye politikai-kulturális életében vállalt szerepét illetően.
Szükségesnek érezzük a Tájékoztató megjelentetését azért is, mert úgy véljük, hogy az archívumi tevékenység a pártmunkának továbbra is kevésbé látványos része, de mégis fontos területe. Ezért nem titkolt célunk egyben a figyelemfelkeltés az archívumi munka tartalmi kérdései iránt, a dokumentumok összetételéről, azok igénybevételének lehetőségeiről.
E tájékoztató megjelenésekor számot adunk munkánkról is. Arról, hol tartunk, milyen tennivalóink, feladataink vannak. A 17 évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy az archívum betöltötte feladatát, segítséget adott a napi pártmunkához, amely egyre inkább nem nélkülözheti a bonyolultabbá vált gazdasági-politikai, társadalmi és kulturális folyamatok mélyszintű elemzését, s ehhez természetesen az elvtársak részére rendelkezésre álló forrásanyagot. S hogy miből is áll ez a forrásanyag, hogyan, milyen rendszerben történik ezen iratok levéltári feldolgozása, rendezése, többek között ezekre is szeretnénk választ adni.
A megyében folyó tudományos kutatás is támaszkodott az archívum gazdag forrásbázisára. A 70-es évek egyre jobban fellendülő helytörténeti tudományos kutatása is igényelte az archívum iratait, hiszen számtalan publikáció, tanulmány és gyűjteménykötethez merítettek az archívum forrásanyagából.
Tájékoztatónk összeállításával és közreadásával elsősorban — a helytörténeti kutatások mellett — a pártszerveknek szeretnénk segítséget adni az archívumi iratok közötti tájékozódásban, de az iratanyag ismertetésén túl szólunk feladatainkról, amely egyébként sok tekintetben közös feladat is.
Vissza