A magyar színjátszás hőskora

Fülszöveg

Óriási tapsvihar remegteti az épületet. Az egykori karmelita kolostor templomhajójába épített erkélyek, karzatok segítségével ezerháromszáz embert tudott bezsúfolni az ördöngös ezermester, Kempelen Farkas. De most többen vannak, és ahogy tombolva felugrálnak a helyükről, egy pillanatra közel van egy tömegkatasztrófa lehetősége is. De a sors kegyes. 1790. október 12-e történelmünk szerencsés pillanataként rögződik emlékezetünkben. Ezen a napon született a hivatásos magyar színjátszás.
A nézőtéren talán csak egyvalaki nem osztozik a feltétlen örömmámorban. Kazinczy Ferenc ő, aki nemrégen maga indította el az egész folyamatot, lefordítva Shakespeare Hamletjét, készen arra, hogy eljátssza a címszerepet. A Hamlet-terv megbukott, ehelyett egy rossz német darab még rosszabb magyar változatának ürügyén hasogatják a színfalakat az ijesztően műkedvelő szintű ripacsok. Mindegy, ez a szint indulópont azon az úton, amely nemsokára művészi érdemeket is fel tud mutatni.
A legnagyobbak nevét többnyire ismerjük, köztük van az elbűvölő hangú Déryné, akinek "rézgégéje" soha nem hagyja cserben a társulatot, a mennydörgő indulatú Bartha János, az ellenállhatatlanul nevettető Megyeri, az "intellektuális" Szentpétery, a körülrajongott házaspár: Lendvay, a nemzet Szép Marcija és Hivatal Anikó, Kántorné, az első magyar tragika. Van, akiről kevesebbet tudunk. Ilyen első "modern" színészünk, rendezőnk, színházi teoretikusunk, Kótsi Patkó János vagy Schodelné, az első hiszterikus primadonna. De a könyv igazi felfedezései elsősorban azok a háttérben álló figurák, akik nélkül nem ment volna a színház egyelőre, legyenek művészek vagy művésznőt pártoló főurak, mind id. báró Wesselényi Miklós vagy gróf Csáky Tivadar, legyenek lelkiismeretes közhivatalnokok, mint Vida, Földváry vagy Nyáry Pál. Talpassy Tibor, aki legérdekesebb írásaiban többnyire a történelem érdekes személyiségeit eleveníti meg olvasói számára (méltán aratott sikert nemrég Bajcsy-Zsilinszky Endréről írt könyve), avatott tollal oldja meg ezúttal is feladatát. Egyszerre érzékeltet történelmi távlatot és intimitásokat. Még a pletykákat is úgy közelíti meg, hogy érződjenek mögöttük a kor sajátos társadalmi erőviszonyai.
Ezt a korabeli képekkel, metszetekkel bőven illusztrált könyvet elsősorban a középiskolásoknak ajánljuk, de a hiányos szakirodalomról való tekintettel, haszonnal forgathatják szakemberek is és általában a magyar színház, kultúra szerelmesei. Vissza