"A magyar-román zöld határon át kísértünk sok lengyelt"

Előszó

A XX. századi magyar történelem második világháborús esztendeinek - 1939-1945 - egyik soha nem feledhető és emlékezést/emlékeztetést kívánó eseménytörténete a Magyarországra érkező lengyel katonai és polgári menekültekkel kapcsolatos össznemzeti együttérzés és támogatás.
A német-lengyel, majd a szovjet-lengyel háború következtében lengyel polgári és katonai személyek tízezrei menekültek el hazájukból, nem kívánván a megszállók uralma alatt élni. A „hivatalos Lengyelország" vezetőinek többsége az országukkal szövetségesi viszonyban lévő - de a katonai segítségnyújtástól elzárkózó - Román Királyságba menekült, ahol internálás lett szinte kivétel nélkül a sorsuk, hogy majd később a többségük legális és illegális úton elhagyhatta Romániát.
Ugyanezen idő alatt Magyarországra is lengyelek tízezrei érkeztek, hiszen Magyarország állásfoglalása már a háború kitörése előtt egyértelművé tette: az ország semmiféle, a lengyelek számára hátrányos megoldásban nem vesz részt és nem is támogatja a támadó(ka)t.
A Magyarországra érkező lengyelek, katonák és civilek egyaránt a magyar társadalom egészének a szimpátiáját és támogatását elnyerték. A nemzetközi jog előírásai szerinti elbánásban részesültek a befogadottak és nem kevesek számára tették lehetővé a lengyel állammal szövetségesi viszonyban lévő Nagy-Britanniába, Franciaországba, illetve ezen hatalmak „mandátum területeire" való távozást.
Magyarországon nemcsak a segítségükre létrejött magyar társadalmi, emberbaráti szervezetek működtek, de a „hivatalos Lengyelország" követsége, megalakuló lengyel szervezetek is működhettek.
A magyar politikának sikerült a nemzetiszocialista Németbirodalom követeléseit minimalizálni és az ország 1944. március 19-ei német katonai erők általi megszállásáig a Magyarországra menekült lengyelek számára elfogadható életet biztosítani.
Az itt letelepült menekültek jelentős része tevékenyen bekapcsolódott az emigráns lengyel kormányok irányította ellenállási mozgalomba és Magyarország a lengyel futárok állandó „pihenő állomása", a biztos átutazás „helyszíne" lett.
S hogy mi minden történt ezekben az években -1939-1945? Tudunk-e minden részletről, vagy csak a nagyobb történések ismeretesek előttünk? Lenne-e, van-e még feltárni való a múlt eme szép és a magyar önzetlenség és tisztesség példájául is említhető eseménysorából?
Van. Az eddig megjelent, illetve/és kéziratban elkészült írások sora most Lagzi István - a magyar-lengyel kapcsolatok történetének értő, elismert és elkötelezett kutatója -jóvoltából egy újabbal gyarapszik. Gazdagabbá válik a kérdés történeti irodalma. Vissza