A magyar reumatológia adattára és képeskönyve (dedikált példány)

Előszó

Kérem a tisztelt olvasót - feltétlenül olvassa el ezt az elöljáró beszédet, mert a kötet tartalmára vonatkozóan sok mindenre szolgáltat magyarázatot.
Egyedi próbálkozásnak ítélhető meg, hogy valaki adattárat és képeskönyvet tesz közzé a magyar reumatológiáról. Nyilvánvaló, hogy ebben szerepet játszik a szerző dokumentatív anamnézise (epidemiológia, szervezési osztály), de legfőképpen a motto-ban megjelölt cél. Vagyis talán ez az időpont (amúgy is század-, sőt ezredvég), amikor még mind adatok, mind képek összegyűjthetők szeretett szakmánkkal kapcsolatosan. A cél tehát nem minden részletre kiterjedő történet-írás, hanem az elérhető konkrét adatok összegyűjtése és közzététele, valamint ami köztetszést vívhat ki, sok mindenről és sok mindenkiről képek közlése.
E könyv a reumatológiával, mint a belgyógyászat egyik ágával, más szóval a mozgásszervek belgyógyászatával, mint klinikai szakmával kíván foglalkozni - s indításként számos gyógyforrással, gyógyfürdővel kapcsolatos emléket közöl. Hogyan lehetséges ez? Magyarországon kétségtelenül a kívánatosnál jobban tapadt össze a reumatológia és a fizioterápia - az országos intézet, a szakmai kollégium, az egyetemi tanszék, számos kórházi osztály nevében, de ennél jelentősebb, hogy úgy a laikus, mind az orvosi közvéleményben a két szó együttélése tartalmi bajt szült. Nevezetesen, azt az elképzelést és törekvést, hogy mindenféle mozgásszervi rendellenességet (sokszor orvosi megítélés nélkül) a fizioterápia eszközeivel, és így nem kevésszer a "fürdő"-vel kell gyógyítani. Ez a nyilvánvalóan helytelen és sok esetben káros felfogás egyáltalában nem jöhetett létre Magyarországon azokon a megalakuló reumatológiai osztályokon, melyek nem gyógyvízre települtek: Győr, Salgótarján, Nyíregyháza, Miskolc, Csákvár stb. A szakképzés 1993-ban történt rendeleti szétválasztása lehetőséget ad a kérdés adminisztratív rendezésére. Megjegyezni érdemes, hogy a fizioterápia, a maga rendkívül széles eszköztárával, minden klinikai szakma terápiás segítésére hivatott. Visszatérve könyvünkhöz, az viszont nyilvánvaló, hogy a század kezdetéig minden a mozgásszervekkel foglalkozó orvosi tevékenység Magyarországon a fürdők "körül" zajlott. Nem csak azért, mert a gyógyvizek fájdalomcsillapító, s görcsoldó hatása révén a betegek egyedül itt találtak valamely, gyógyírt a bajukra, hanem azért, mert egyedül az itt gyógyító orvosok szerezhettek kellő gyakorlatot a mozgásszervi betegek vizsgálatában, megítélésében és kezelésében. Vissza