A magyar protestántizmus problemái

Előszó

Részlet a könyvből:
"Tiszteletes és világi Urak! Aki most ezt az írást azzal az alázatos kéréssel küldi Önök elé, hogy méltóztassanak figyelembe venni, mikor a magyar protestántizmus sorsáról tanácskoznak: nem először ír erről a témáról. Ezelőtt tizenhárom évvel, a fiatalság reformátori hevében s már hallva a közeledő tragédiák lépteit: ugyanezen a címen egy rövidebb tanulmányt küldött a magyar lelkek felé. A cikk sok megbotránkozást, haragot, szidalmat és vádat vont írójára. Megvallom: én voltam a hibás. És töredelmesen bocsánatot kérek mindenkitől, akinek fájdalmat okoztam vele. Nem: mintha a cikk lényegére nem vállalnám most is a felelősséget. Hanem: mert hangomba tudtam elég szeretetet önteni, mert a korbácsot tévesztettek a rábeszélés eszközének. Mert nagyon fájtak az ott elpanaszolt dolgok, hát nagyon ütöttem. Mert nagyon akartam javítani, csak bántani tudtam.
Azóta sok idő, - ha a szenvedésekkel és ránk zuhant tragédiákkal mérnők az időt, - századok teltek el. Szenvedések, tapasztalat és az évek hűvös érintései megtanítottak, hogy nem elég megmutatni a sebeket, nem elég a gyógyító szándék és hogy a korbács és azt ütő szó sokszor csak a sebek tudatát teszi sajgóbbá. Nagy szeretet s a mindennapok közt vergődő ember minden viszonylatának kimélő, megértő számbavétele kell ahhoz, hogy az alvókat a vigyázás, a betegeket az egészség, a haldoklókat az élet felé könyörögjük. Könyörgés lesz minden szavam Önökhöz annak a fajnak az érdekében, mely Európában kapott új istenéhez ezer éven át hiába könyörgött." Vissza