Fülszöveg
Az európai orvoslás görög „anyanyelve", évszázados kitérők után, a XI-XIV. században latinná formálódott, két-háromszáz évvel megelőzve más tudományokat. A tudós latin nyelv a művelt Európa határok feletti közös nyelveként az XVII. század végéig az orvostudományt is meghatározta. Deákul írtak, tanultak s gyarapították az ismereteiket. Ez alatt a nemzeti nyelvek ugyan a hivatalos tudományokból kiszorultak, mégis megjelentek korszakos irások francia, német, katalán, olasz stb. nyelven.
Ilyen korszakos mű volt Váradi Lencsés György magyar nyelvű Egész orvosságról való könyv, azaz Ars medica című munkája is. Az 1500-as évek végén elkészült kéziratot csak 400 év múltán nyomtatták ki Kolozsvárott, s nem is teljes egészében. A nagy mű homályban maradt, pedig a magyar orvosi szakkifejezések kincsestára, a magyar természettudományos irodalom alapköve, korának egyik legjelentősebb alkotása, magyar szakszókészlete óriási, ma is meríthetünk belőle.
Magyar orvosi nyelvünk tehát legalább...
Tovább
Fülszöveg
Az európai orvoslás görög „anyanyelve", évszázados kitérők után, a XI-XIV. században latinná formálódott, két-háromszáz évvel megelőzve más tudományokat. A tudós latin nyelv a művelt Európa határok feletti közös nyelveként az XVII. század végéig az orvostudományt is meghatározta. Deákul írtak, tanultak s gyarapították az ismereteiket. Ez alatt a nemzeti nyelvek ugyan a hivatalos tudományokból kiszorultak, mégis megjelentek korszakos irások francia, német, katalán, olasz stb. nyelven.
Ilyen korszakos mű volt Váradi Lencsés György magyar nyelvű Egész orvosságról való könyv, azaz Ars medica című munkája is. Az 1500-as évek végén elkészült kéziratot csak 400 év múltán nyomtatták ki Kolozsvárott, s nem is teljes egészében. A nagy mű homályban maradt, pedig a magyar orvosi szakkifejezések kincsestára, a magyar természettudományos irodalom alapköve, korának egyik legjelentősebb alkotása, magyar szakszókészlete óriási, ma is meríthetünk belőle.
Magyar orvosi nyelvünk tehát legalább félezer éves. Évszázadok nemzedékei tudatosan vagy ösztönösen munkálták: „nevehomályosult" emberek és „neviikmegőrzött" jeles személyek sokasága jobbította, bővítette, pallérozta. Elődeink jól tudták, hogy a magyar orvosok közösségét is az anyanyelv, a magyar orvosi szaknyelv kapcsolja össze, és hogy a magyar orvostudomány nem létezhet magyar orvosi nyelv nélkül. A ráébredés, a magyar orvosi nyelv iránti kötelesség és felelősség érzete a hazai orvostársadalomban újra fellángolt, s talán ezért kapott orvosi nyelvünk művelése különleges jelentőséget és új lendületet.
A magyar orvosi nyelv egyetemi tantárgya és tankönyve ennek az újfajta „felvilágosodásának a gyermeke, és reménykedem, hogy mérföldköve is, bizonyos értelemben Lencsés György munkájának kései utóda. Hiszem, hogy az olvasó különleges szakkönyvet, szokatlan tankönyvet tart a kezében, és bízom benne, hogy legalább olyan élvezettel és gyönyörűséggel forgatja, miként mi munkálkodtunk rajta.
Bősze Péter
Vissza