A magyar népzene tára XII.

Előszó

Részlet a műből:
BEVEZETÉS
A többi humán tudományhoz hasonlóan a népzenetudomány műveléséhez is hozzátartozik forrásainak/kutatási anyagának kritikai közzététele. A népzenei közzététel különlegessége, hogy elsődleges forrásai a megszólaló dallamok, egy száj hagyományos kultúra hangzó dokumentumai, melyeket át kell emelni az írásbeliségbe.1
19. századi kezdemények után2 Kodály Zoltán és Bartók Béla szorgalmazta egyetemes népdalgyűjtemény kiadását 1913-ban,3 melynek megvalósítására 1951-től kezdve nyílt lehetőség.4 A népzenetudomány azóta is kiemelt feladatának tekinti A Magyar Népzene Tára sorozat publikálását, és egy-egy kötetben ma már több generáció közös gyűjtői és elméleti munkájának eredménye jelenik meg. Agyűjtők és lejegyzők névsora pl. egyre hosszabb ,5 és az az idősáv is egyre szélesebb, amelyből a gyűjtött anyag származik.6 A változatlan célok, a jól kidolgozott alapelvek és a fölhalmozott tapasztalatok iránymutatása mellett is kihívást jelent a szerkesztőknek egy-egy kötet összeállítása, hiszen a közlendő anyag újabb és újabb kérdéseket vet föl, melyekre a választ éppen annak sajátságaiban kell megtalálni - figyelembe véve a kortárs etnomuzikológia eredményeit.
A népzenét, mely variánsokban él, a kutatás elsősorban a típusalkotás segítségével tudja megismerni, működését megragadni. Ezt a szemléletet tükrözik^ Magyar Népzene Tára Népdaltípusok alcímet viselő kötetei, melyek a Járdányi Pál által kidolgozott rendszer alapján7 tárják az olvasó elé a magyar népzene változatállományát. Az MNT VI-X. (Népdaltípusok 1-5.) kötetében publikált, fokozatosan ereszkedő típusok folytatásaként a XI. kötettel megkezdődött azoknak a dallamoknak a közreadása, amelyeknek két középső sora azonos magasságú.8 Az ereszkedő jelleg itt is egyértelmű a strófa egészében, de oldottabb módon, kevésbé egyenletesen jelenik meg. A második harmadik sor azonos - az első sornál mélyebb és a negyediknél magasabb - fekvése dallami tekintetben némileg elhomályosítja a strófa kétrészességét, a főkadencia félzárlat-szerű szerepét. A XII. kötet típusainak is ez a dallamrajza, felépítése, mely különféle „régi" dallamokat jellemez, megjelenítve a népzene sokszínűségét és gazdagságát.
Kötetünk - mely elsősorban az MTA Zenetudományi Intézete Népzenei Osztályának dallamtípusokba rendezett, központi népzenei gyűjteményén alapul - 24 típus 1005 változatáról ad számot. A típusok nagysága erősen eltér, a legkisebbet 5, a legnagyobbat 176 változat alkotja. Előfordulnak 6- és 7-szótagos típusok, egy 12-szótagos, a zömük pedig 8-szótagos. Ez utóbbiak csoportjában találhatók a legnagyobb változat-tömeggel képviselt típusok. Ami az előadásmódot illeti, a parlando, rubato típusok száma és mérete alatta marad a giustokénak. (Agiusto típusokban is előfordulhatnak alkalmilag - esetleg az „ülő előadásmód", a meggyengült emlékezet következtében, vagy csak a
' Újabban az eredeti hangfelvételek közzététele is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert (vö. pl. a Magyar Népzenei Antológia sorozat), ezért kötetünk anyagából is készítettünk egy illusztrációs válogatást, mely meghallgatható az interneten (www.zti.hu/MNT12).
2 Vö. MNT I. IX-XIII.
3 „Az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezete" címmel. Kodály 1982. II. 48-52.
4 EkkorjelentmegazMNTI.
s Az MNT X. kötetének gyűjtői-lejegyzői névsora mintegy kétszerese a VI. kötetének.
6 Kötetünkben a legkorábbi gyűjtés évszáma 1898, a legkésőbbié 2004.
7 Vö. MNT VI. 19-20.
8 Vö. MNT VI. 19. Vissza