A magyar népköltészet

Előszó

A Ráth Mátyás által szerkesztett pozsonyi Magyar Hírmondó 1782. évi januári számában a többi között a következőket olvashatta az érdeklődő hazafi vagy honleány:
"Tudva vagyon, minémű nagy szorgalmatossággal gyűjtögetik az Anglusok és a Francziák, nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiket s énekjeiket, hanem a távoly lakozó népekéit is. Az olaszoknak hasonló igyekezetek sem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-e előhoznom? holott mindenek, valakik ezeknek nevezetesebb könyveiket olvasták, gyakorta észrevehették, minémű nagy betsben légyenek nálok a régi Német históriás, mesés s több afféle énekek. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájában forogni szokott régi versekemi, mellyeknek Volkslieder a nevezetek. Ezeket pedig, leginkább attól az időtől fogva kezdették előkeresni s haszonra fordítani, mióta az ő saját nyelveket, s azonn az ékes tudományokat láttatosan gyakorolják." (Magyar Hírmondó, 1782: 33-34.)
Így kezdődik a nemzeti nyelv, a régi irodalmi alkotások dicséretével egybefogva a magyar népköltészeti gyűjtésre buzditó, első országos felhívás. Néhány, több-kevesebb tudatosságra valló előzmény, mintegy "öntudatlan" gyűjtögetés, kéziratos gyűjtemények róvogatása után ez a felhivás a nemzeti nyelv kutatását, a nemzeti irodalmat és a nép költészetét egymástól elválaszthatatlan egységnek tekinti. Nagynevü nyelvtudósunké, Révai Miklósé az érdem: Bécsben is élt s ott figyelte a népköltészet felfedezésének nyugateurópai mozzanatait. Révai terve egy nagy magyar költészeti gyűjtemény volt, amelyben a régi költői alkotások, énekes kézirati gyűjtemények anyaga és a különböző tájszólások sajátos vonásait megőrző népköltészet együtt szerepel s e gyűjtemény a magyar nyelv tanulmányozásának is jó eszköze lenne. Ráth pártolja ezt a felhívást s utal a népköltészet európai felfedezésére, gyűjtésre buzdit. Vissza