A magyar népi hadsereg - A függetlenség őre

Előszó

Kedves Hallgatóim, kedves Elvtársak!

Aki figyelemmel kísérte az utóbbi időben a demokratikus sajtót, az ebből, de számtalan más körülményből is megállapíthatta, hogy a szocializmust építő magyar népi demokrácia fegyveres önvédelmének, a honvédelemnek és a honvédelem legfontosabb, döntő tényezőjének, a hadseregnek kérdése napirendre, a kormányzati feladatok első vonalába és a demokratikus közvélemény érdeklődésének előterébe került. Egyszóval, hogy a magyar nép komolyan hozzáfogott függetlensége, szabadsága, biztonsága és békéje érdekében saját fegyveres erejének megteremtéséhez. Azt is meg lehet állapítani, hogy elsősorban a munkásosztály és a dolgozó parasztság az, amely felismerte a kérdés fontosságát és amely az élen jár nemcsak a hadsereg megteremtéséhez szükséges áldozatok önkéntes vállalásában, hanem amely elsőnek ismerte fel a nép és hadserege közti új helyes viszonyok kialakításának szükségét és kialakításán munkálkodik is. Budapesten, az ipari munkásság fellegvárában és szerte az országban, különösen az ipari, bányavidékeken, de az öntudatos parasztság körében is, szinte napról-napra szövődnek új, erős szálak a fiatal hadsereg és a dolgozók között. A munkások zászlót adományoznak a honvédség csapatainak, egyszerű munkás- vagy parasztasszonyok kötik fel a piros selyem szalagot a zászlóra, amelyre, nem egyszer már munkás- vagy parasztszármazású tiszt vezetésével tesznek esküt a demokratikus honvédség katonái, a dolgozó nép fiai. Munkások könyvtárat ajándékoznak a csapatoknak, a csapatok kulturgárdái, ének és táncegyüttesei a gyárak színpadán a munkások számára tartanak előadást. Egy-egy fejlett alakulata a honvédségnek szoros, állandó baráti és elvtársi kapcsolatot létesít egy-egy nagyüzemmel, mint például a politikai tiszteket képző Petőfi Akadémia Csepellel. Vissza