A magyar nép védelmében (dedikált példány)

Előszó

Egy ország - bármilyen ország legyen kifelé nemzetközi és befelé nemzeti. Egy országra, Magyarországra, ez különös nyomatékkal érvényes, Egy nagymúltú, történelmi ország. Államiságának első 600 évében csodálatos pályát futott be. A következő félezer év buktatóin folytonosan zátonyra futott, s a „második" 600 éve felé pedig, - ahogy most halad végképp fenn is akadhat a közeljövő zátonyain.
E könyv írója úgy érzi, hogy az ország jelen - és nyugodt lélekkel hozzátehetjük méltatlan vezetői ebből mitsem értenek, fel nem foghatnak, és különböző okokból ügyükké-céljukká sem tehetnek, mert ezek az emberek ostort fonnak, még mindig a régi ostort, és csak ennek fonásához értenek.
Egy országnak befelé nemzetinek, kifelé nemzetközinek kell lennie, és ez nincs és nem lehet másképp még egy olyan összehozott, csoportosult nép esetében sem, mint például az amerikai. Magyarország esetében, melynek a megpróbáltatásai miatt történelme éltető erejére naponta szüksége van, ez elengedhetetlen. Ez az az erő, melynek folytán erőt szerezhetünk irányunk megjelöléséhez és a kitartáshoz a munkában.
Geográfiai helyzetünk, sőt erőnlétünk miatt, Európa történelmében folyton a magyarság állt ki bajvívásra. Sajnos nem is kíméltük magunkat, kevés volt a magyar történelemben a fondorlat, és ezért is pusztult a magyarság oly egyenes ívben. Érdekes, de így volt: a törökkel, - legalábbis katonailag - sohasem paktáltunk. Ettől Európa nem is tartott, pedig ezáltal egész Európa sorsa megpecsételődhetett volna. Ezt nevezhetjük európaiságnak! Vissza

Fülszöveg

Semmi sem sajnálatosabb, vagy reménytelenebb mint egy letűnt, lejárt, ledicsőült ideába életet lehelni. Egy elfuserált idea vergődései, mely már először sem hangzott jól, felmelegítve csak rosszabb lehet. A jelen nem más mint egy végképp ellehetetlenült lehetetlenség megmentése, a rossz szellemek megidézett, de levitézlett, még mindig kóborló hadseregének arroganciája. Talán ma Magyarország az egyedüli kultúrország, ahol a karaván ugat és a kutyák haladnak. A magyarságnak végre fel kell fedeznie, hogy árnyékban nem lehet napsütés, hogy a monológ nem azonos a tettel, a mozgás a tevékenységgel.
A rosszat felejteni kell, nem pedig újra és újra, eszelősen oltárt építeni belőle. A szégyen fájából koporsót ácsoljunk, nem pedig diadalívet. Az a nép amelyik nem képes túltenni magát a múlt buktatóin, nem képes, mint a Phoenix madár, újra és újra feltámadni hamujából, az a nép elveszett, és nem érdemel más sorsot, csak az ördögi körök vitustáncát.
A fecsegők dáridója csak cinizmusba torkollik, és totálisan korrumpálja egy ország létezését.
Ami rosszat észlelünk - mondják ők - az nem más, mint torzító szemeink csalfa játéka fogyatékos agyunkkal.
Ha volt rendszer a ormány működésében, az a rendszertelenség rendszere volt, vagyis rendszeresen elfoglalta magát, de mégis minden maradt a régiben,...
A magyar nép levesét nem lehet egy boszorkánykonyhában csak kifőzni. Egy lényegében kisebbségi kormány, egy kormány - melynek úgyszólván minden egyes tagja extrém módon priuszokkal terhelt, erkölcsileg különösen kötelezve van. Egy ilyen kormánynak minden meghatározó megmozdulásához kérnie kell a nép véleményét és hozzájárulását valamilyen formában. Vissza