A magyar nép táncélete

Előszó

A tánc fontos szerepet töltött be a falusi ember életében. Át- meg átszőtte ünnepeit, de munkás hétköznapjait is gyakran színesebbé tette. A falusi fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása volt a múltban, a táncalkalmak jelentették egyúttal a fiatalok ismerkedési lehetőségeit és az emberekkel való érintkezés társas formáit is.
Nemcsak a legény- és leánykorban, hanem később is elmaradhatatlan volt a táncismeret. Hatott a természetes mozgáshajlam és a társas kapcsolatok megteremtésének igénye, emellett számos közösségi esemény, ünnep, mely meg is követelte, hogy részesei táncolni tudjanak. A táncban fiatalon bevált jókedélyű legények, leányok később is megtartották ezt a szokásukat. Bizonyos alkalmakon - elsősorban a családi ünnepeken (pl. lakodalom) - a táncok rendjét, hangulatát az idősebbek irányították, legalábbis befolyásolták. Az ilyen összejövetelek ugyanis nemcsak a fiatalokat hozták együvé, itt mulatták ki magukat a házasemberek is.
Nagyon fontos volt tehát a faluban, hogy mindenki tudjon táncolni, s arra törekedtek, hogy az élő és éppen divatos táncokat időben megtanulják. A szülők is erre serkentették gyermekeiket, szégyen volt, ha valaki nem tudott táncolni. Az ilyeneket megszólták, sőt, gyakran nevetségessé tették. Az eladó lányok között kapósabb volt az ügyes mozgású. A leányok azokat a legényeket kedvelték, akik szépen táncoltak és jóbeszédűek voltak. A táncokkal együtt tanult meg a fiatalság viselkedni, részese lett a falu közösségi életének.
Az egyes vidékek mulatságaiban szereplő általánosan ismert párostáncok elsajátítása kötelező volt. Itt nemcsak a XIX. század folyamán előtérbe kerülő, különböző néven jelölt csárdásfajtákra utalunk, hanem ezekkel párhuzamosan az egyes vidékeken még élő régebbiekre is (pl. az ugrósokra, régi lassú táncokra, erdélyi forgatósokra stb.). A párostánc volt a közösségi szórakozások lelke. Rendje és divatja a múlt században lassúbb ütemben alakult és változott. A rohamosabb átalakulás pedig a századforduló óta indult meg. Vissza