A magyar műemlékvédelem korszakai

Előszó

I. Definíciók: A magyar műemlék szó a 19. század leleménye, a német Kunstdenkmal kifejezés tükörszavaként vált használatossá, s nem abban az értelemben, mint franciául a monument historique, angolul a historical monument (ami némi gondot okoz a nem esztétikai minőségük, hanem a történelmi - esetleg hűlt - helyszín-mivoltukban jelentős objektumok kezelésében). A mű előtag (akár a német Kunst) tudvalevőleg kétértelmű, jelenthet "mesterségest" (pl. műanyag), de lehet a "művészet" szó rövidítése is. Egy hídról pl. két értelemben mondható, hogy műtárgy: mint mérnöki létesítményről és mint esztétikai objektumról, "műalkotásról". A műemlék szó magyarul "művészeti emlék" értelemben használatos, ezzel szemben az emlékezetnek szánt, szándékosan emelt létesítmény neve - a megkülönböztetés más nyelvi kultúrákhoz képest páratlan lehetőséget nyújtva - emlékmű, ahol sem az "emlék" előtag (ti. nem tárgyat jelöl, hanem gondolkodási folyamatot, az emlékezést), sem a "mű" utótag (ti. ebben az összetételben mesterséges létesítményt jelent) nem ugyanolyan értelemben szerepel, mint megfordítva.
A műemlék = művészeti emlék definicióból következik, hogy létezésének szférája a művészet, az az elvont, az újkori európai kultúrában kialakult gyűjtőfogalom, amely az esztétikai értékükben megbecsült emberi produktumokat foglalja magába. A műemlék nem rendelkezik olyan objektív tulajdonságokkal, amelyek azzá teszik, hanem az esztétikai értékítélet deklarálja a művészet részeként. Ebben az értelemben szellemi természetű: csak az a műemlék, amiről mint a művészet részéről gondolkodunk, s mihelyt megszűnik ez a kontextus, nincs többé műemlék sem. Az újkori művészetfogalom egyik leglényegesebb sajátossága történetisége, amely a reneszánsz óta a művészetnek mint haladásnak, a művésznek mint versengő alkotónak elképzelésében nyilvánul meg. Ezért a műemlék valóságos élettere a művészettörténet: Winckelmann óta az egyetlen változóként tételezett művészet egységes és összefüggő történelme. Vissza