Előszó
Szerénytelenségnek látszik ugyan, ilyen vaskos könyvet még előszóval is tetézni, azonban munkám egész jellege a maga összehasonlító módszerével és a merészség, amellyel megkísérlem a magánjognak évezredes rendszerét újszerű alapokra fektetni, arra késztetnek, hogy egy-két szubjektív szempontra is kitérjek.
Mind a kolozsvári egyetemen, mind pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen előadásaimat már ebben a szellemben és ebben a rendszerben tartottam meg, mégis most, hogy az Egyetemi Nyomda segítségével az egész magyar tudományos világ elé lépek, meg kell mondjam, hogy bizonyos elfogódottságot érzek.
Tudva tudjuk ugyanis, hogy az egész eddigi magánjogi tudomány - beleértve még az én szerény munkásságomat is - következetesen és csaknem túlkonzervatívan ragaszkodott a magánjog anyagát öt főrészre (általános rész, személyi és családi, dologi, kötelmi és öröklési jog) tagoló és még a klasszikus római remek jogászok által kidolgozott rendszer korlátaihoz amely pedig nem nyugodott egységes felosztási alapon. A tudomány azonban halad és nem tűri a rendszer megmerevedését. És a fejlődés talán éppen abból áll, hogy az új kor új borát új tömlőbe önti.
Ez adott nekem bátorságot új próbálkozásomhoz és nagyon megjutalmazottnak érezném magam, ha törekvésem megértéssel találkoznék.
Még rá kell térnem könyvemnek másik jellegzetességére is. Nevezetesen az összehasonlító módszerrel igyekeztem az eddigi, túlságosan is az osztrák és német jogmintákhoz tapadt magyar magánjogot mind a távolabbi Nyugat jogi rendszereivel, mind pedig a Kelet jogfejlődésével párhuzamba hozni és ennek megfelelően nemcsak - mint eddig történt - a német, hanem az angolszász és a latin, valamint az orosz és muzulmán népek jogi irodalmának eredményeivel is gazdagítani. A felölelt nagy külföldi anyag szolgáljon könyvem terjedelmének mentségére.
Könyvem amúgy is nagy terjedelme tette szükségessé azt, hogy az irodalmi utalásokat tartalmazó jegyzeteket könyvemből kihagyjam, illetőleg csak ott hagyjam meg, ahol azok mellőzése nem volt elkerülhető. Ha az olvasó az egyes kérdések tanulmányozásába mélyebben akar elmerülni, az összehasonlító magánjogi anyag szempontjából a Rechtsvergleichendes Handwörterbuchban, a magyar magánjogi anyag szempontjából pedig a Szladits által szerkesztett Magyar Magánjogban és Újlaki „Hetven év magánjogi irodalma (1861-1930)", valamint „öt év magánjogi irodalma (1930-1934)" című munkáiban megtalálja a szükséges utalásokat.
Budapest, 1946. december 1.
Szászy István.
Vissza