A magyar költészet története I-II.

Előszó

Az itt következő előadások a pesti egyetemnél az 1853/4-diki télen, s az erre következett nyáron tartatván, a Pesti Napló jeles főszerkesztője Török János úr felszólítása folytán az említett lap részére irattak le, néha mindjárt tartatások után, néha, midőn elfoglaltatásim sora nem engedte, később: de egészben, sőt többnyire a kifejezésig is, híven. Egyedűl némely, a szóbeli előadásnál sokszor szükséges ismétlő emlékeztetéseket, mutatvány-felolvasásokat s ezekhez ragasztott széptani s nyelvtörténeti apró magyarázatokat mellőztem, nehogy azon lap illető terét meghaladják, melybe rendeltettek. De történt az is, hogy egy és más észrevétel, sőt adat is, kifelejtetett, mely el volt mondva, s viszont hogy némely adatokat, mik tanszéken a beszéd hevében el találtak maradni, leiráskor beiktattam, vagy épen, időközben kézhez kerűlt régibb vagy újabb jegyzéseimből akkor szúrtam közbe, midőn azokat e külön kiadás alá egyengettem.
Vázlatok ezek - valamint Irodalomtörténetem is -, nem annyira az adatokra, melyek elég teljesen vannak felhozva, vagy érintve legalább, mint a históriai és széptani fejtegetésekre nézve azon rövid időtérnél fogva, mely a körűlmények által az élő szónak engedtetett. Ha azonban isten kedvez életemnek, reménylem, hogy mindezeket oly részletes s minden oldalú vizsgálatokkal megállapító munkában fogom nemzetemnek hagyhatni, milyet a tárgy, nemzeti fontosságánál fogva, s mint a miveltségtörténet egyik lényeges része, érdemel, sőt most már követel. A história, mai álláspontján, nem szorítkozik már az államok harci élete s hatalomviszályai megismertetésére; hanem hasonló figyelmet fordít a szellemnek az egyház és törvényhozásban, a társas életben, a vallás, bölcsészet, költészet és tudományban, a müvészet- és iparvilágban nyilatkozó fejleményeire, melyek sokkal sajátabb birtokai a népeknek, mint a harci és birodalmi események; ugyanis a harciak bizonyos conjunctúrák közt mindenütt nagyobb-kisebb mértékben analóg jeleneteket mutatnak fel, ezek az uralkodó nemzetségek túl-befolyása alatt képződnek ki. Ott, hol nem külső, hanem szellemi hatalmak viszik a fő szerepet, ott jelenik meg minden nép, mikép az egyén is, a maga önvalóságában, e tér az , mely tiszta emberi s felsőbb szellemi érdekénél fogva a históriai vizsgálódások első sorába lépett; s ehez képest a népek nem annyira a külső, mint a belső történelemben keresik büszkeségök és dicsőségök legméltóbb címeit. Vissza