A Magyar Katolikus Egyházi Népének kezdetei

Előszó

Részlet:
A magyar egyházi népének eredete körül heves irodalmi vita folyt a múlt század végén. A katolikus és protestáns vitatkozók - mindkét részről erős felekezeti elfogultsággal - nem láttak túl az irodalom határain s a hagyományt figyelmen kívül hagyták. Talán Horváth Cyrill, a nemrég elhúnyt jeles irodalomtörténész, volt az első, aki elfogulatlanul mutatott rá a magyar egyházi népéneklés középkori helyzetére s amellett a reformáció énekkészletének jelentőségét sem hallgatta el. »Sokan azt gondolják, - olvassuk egyik tanulmányában - hogy a magyar nyelvű és zenéjű éneket csupán a reformáció honosította meg az istentiszteletben, ez azonban mindenesetre tévedés.« »A magyar nép az éneket már pogány vallásában ismerte és később sem mondott le éneklő jogáról. Az egyháznak, mely a nemzeti elemeket másutt sem írhatta ki egyszerre az istentiszteletből, tűrnie kellett az abusus-t...« »A középkorban volt egyházi népének és volt magyar egyházi népének. A nép jobbára hallgatott a miseáldozat alatt, de prédikáció előtt és után, körmeneteken és búcsújárásokon elég alkalma volt az éneklésre.«
Valóban: a hittérítés befejeztével, mikor a magyar nép a keresztény hit és erkölcs elemeit már magába szívta és egész lelkével felfogta, lehetetlen, hogy ne érezte volna az ellenállhatatlan ösztönt, hogy vallásos érzelmeit szóban és énekben eleven kifejezésre juttassa. Ez a lélekből jövő kifejezés csak olyan énekekkel történhetett, melyeket a magyarság teljesen a sajátjának érzett. A régi magyarság zenekultúrája, melyet ma vallásos megnyilvánulsaiban is a népi zenével azonosíthatunk, folytonos, nincs benne szakadás, mert szájhagyományon alapul. A középkorban ez a dallamkincs általános és közös volt, kiterjedt a magyar társadalom minden rétegére. Ma már elszigetelten csak a parasztságé. Mellette áll - szinte idegenül - a 16. század közepén megindult magyar zenei írásbeliség nyugatutánzó magaskultúrája, műzenéje. Így van ez a világi zenében, de ugyanezt a kettősséget találhatjuk az egyházi népének területén is. Egyfelől az énekeskönyvek magyar nyelvű, de általában nem magyar szellemű, jórészt idegenből átültetett dallamai, másfelől a falu vallásos szövegű népdalai, templomi énekei. Tagadhatatlan azonban, hogy egyházi zenénknek ez az ága, a hagyomány fenntartotta népének is, miként az emberi művelődés minden tényezője, számos eredő egymásra hatásának eredménye. A gregorián ének, a külföldi egyházi népének és a magyar népzene kapcsolatai még felderítésre várnak. A rendelkezésünkre álló kevés adatból annyi mindenesetre megállapítható, hogy az elmúlt századoknak jóformán minden jelentősebb irodalmi és zenei áramlata nyomot hagyott a magyar nép szellemi világában. Vissza