A magyar katolicizmus utja

Előszó

A 25. zsoltár gyönyörű vallomása vezetett engem, mikor könyvem megírását elhatároztam. »Uram, szeretem lázad ékességét és dicsőséges lakhelyedet.« Nem forradalmat hirdetek, nem rablásra, nem engedetlenségre biztatok, midőn mondanivalómat a nyilvánosság elé tárom, hanem az a vágy vezet, hogy a magyar talajba mélyen beleszántó katolikus Egyházam további dicsőséges munkája minden 'mostoha körülmények ellenére is biztositható legyen.
Hogy az emberiség napjainkban nehéz időket él át, azt senki sem tagadhatja, aki nem vak, nem néma és nem süket. Hogy titokzatos erők törnek fel ismeretlen mélységekből, hogy dühös harcok előkészületeitől hangos a világ, azt is látja és tudja minden gondolkozó ember. Régi értékek mennek percenkint veszendőbe, hatalmas erőket lök félre útjából a lázas lelkű emberiség, mely uj utak után kutat, uj ösvényeket keres, uj ideálokat emel oltárra, hogy a régieket leszórva piedesztáljukról, ezekkel töltse meg lelkét, szivét és agyát.
A vihar előtti fojtott meleg nyugtalanító csendje borul rá az egész világra, s nincs halandó, aki nem érezné, hogy bármely pillanatban leszakadhat a földre egy borzalmas istenitélet, mely megváltoztatja annak arculatát, nemcsak térségében, de lelki tartalmában is.
Az emberiség minden nagy értéke, minden eszméje, mely eddig a fejlődés alapját képezte, felkészült arra, hogy átmentse kincseit abba az uj világba, melynek megjelenési idejét nem tudjuk ugyan, de mindnyájan hisszük és valljuk, hogy meg fog születni, meg fog érkezni. Vissza