A magyar jogszemlélet nehány alapvonása

Előszó

Azokra a kritikai megjegyzésekre, amelyeket Szontagh Vilmos a jogfolytonosság kérdésével kapcsolatos megállapításaimmal szemben hangoztatott, a választ - bár polemikus forma és hivatkozás nélkül - már részben megadtam a Szent István Akadémiában 1930. november 21-én tartott felolvasásomban, amely alkalommal tételes jogi álláspontomat újból és tőlem telhetőleg világosan kifejtettem. De Zsedényi Bélának vitázó tanulmányai is, amelyek ebben a problémakörben az én felfogásom helyességét védik Szontagh Vilmossal szemben, az érvek hosszú sorával támasztják alá álláspontomat. Ezért indokoltnak tartom, hogy apró részletkérdések mellőzésével, - amelyek az eszmetermelő vitának elposványosítására vezethetnének -, mondandóimat néhány olyan főszempont körüli csoportosítsam, amelyeknek tisztázása a részletkérdésiek mikénti eldöntése szempontjából is központi jelentőségű. Tartom magam Zsedényi Bélának ahhoz a nagyon helyes megállapításához, hogy hibás és a tudományos szempontok nézőszögéből igen csekély értékű a tudományos irodalmi vita, ha az az egyes részletkérdések területén mozaikszerűen szertehull, s ezért inkább csak azokra az alapokra akarok reámutatni, amelyekből szinte magától adódik a mélyreható ellentét Szontagh megállapításai s az én felfogásom között.
Álláspontjaink gyökeresen különböző voltát két alapokra vezetem vissza: egyrészt más értelemben használjuk ezt a szót: nemzet, - másrészt a jog fogalmának, lényegének és természetének egészen más szemléletéből indulunk ki. Vissza