A magyar irodalom története I.

Előszó

A korszak két határköve: 1849 és 1905. Az elsőről tudjuk, hogy a magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának éve; a második irodalmi szempontból Ady Endre fölléptét jelzi, társadalmi és politikai szempontból azonban sokkal többet mond ennél: a század első éveiben fordul át a magyar kapitalizmus fejlődése az imperializmus szakaszába; a szervezett munkásság és a parasztság megélénkülő aktivitása egy új forradalom közeledtét jelzi; az 1905-ös magyar választások megbuktatták a Tisza Kálmán-alapította szabadelvű pártot s ezzel kezdetét vette a kiegyezési rendszer felbomlása; mindehhez a változáshoz pedig a világtörténelmi távlatot az 1905-ös orosz forradalom hatalmas eseményei adják.
Ennek az ötvenöt éves korszaknak egységét megadja a magyar kapitalizmus kibontakozása és az ún. dualisztikus rendszer fennállása. De az osztályviszonyokban s a magyar birtokos osztály helyzetében bekövetkező lassú eltolódások, az új, kapitalizmusellenes társadalmi erők ébredezése - az alapjában egységes korszakot több alkorszakra tagolják - s ezek megnyilvánulnak az irodalmi felépítmény fejlődésének alakulásában is. Az irodalmi alkorszakok körül még nincs egységesen kialakított álláspont. Az eddigi javaslatokban alkorszakhatárok gyanánt szerepelnek: 1867: a kiegyezés megkötésének évszáma; 1890: Kiss József folyóiratának, A Hétnek megindulása, tehát a polgári radikalizmus első diadalmas szervezkedése az irodalomban; Komlós Aladár az 1880-as évek elejét javasolja, mert az úgynevezett akadémista, népnemzeti irodalom egyeduralmával szemben ekkor kezdenek erőteljesebben jelentkezni az ellenzéki törekvések. Vissza