A magyar irodalom története 1900-ig

Előszó

Részlet:
Nyelvében él a nemzet! Ez a szálló ige mély igazságot fejez ki. Minden nemzetnek legjellemzőbb tulajdona, legféltettebb kincse, legnagyobb büszkesége a nemzeti nyelv. S a nyelvvel oly szoros kapcsolatban vannak a népnek lelki tulajdonságai, művelődése mozzanatai, s különösen az irodalom fejlődése, hogy az irodalomtörténet bevezetésében méltán foglalhat helyet a nyelv eredetének és történetének vázlata.
A magyar nyelvet régóta méltó figyelemben részesíti a tudomány. Nemcsak magunk vagyunk büszkék nyelvünkre, szépségét és gazdagságát külföldiek is sokszor magasztalták. Egy híres francia tudós, Reclus, így ír a magyarok nyelvéről:
"A nyelv, amelyen beszélnek, nagyon hangzatos (musicale), igen gazdag a kifejezésekben, igen gazdag a formákban: harmónikus, de nem erőtlen, költői, de nem gyermekes, s az ember szinte sajnálja, hogy a kedves, becsületes, komoly s egy kissé mélabús nép, mely e nyelven beszél, annyira hátramaradt egy erősebb faj mögött."
A külföldi nyelvtudomány jeleseit, az egyetemes nyelvtudomány művelőit mindig érdekelte ez az Európa közepén élő s a nyugatiaktól annyira elütő nyelv. Száz évvel ezelőtt Humboldt Vilmos tanult magyarul, újabb időben különösen Misteli Ferenc baseli és Schuchardt Hugó gráci tudós foglalkozott igen behatóan nyelvünkkel, azonkívül igen sokan az urálaltaji nyelvek kutatói közül. Vissza