A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig I.

Előszó

Irodalmunk 1849-től 1905-ig tartó periódusát látszólag politikatörténeti, valójában irodalmi események, korfordulók határolják. 1849 nem pusztán a magyar forradalom és szabadságharc bukását, s az önkényuralmi rendszer kezdetét jelenti, hanem Petőfi halálát, s világképében, eszményeiben, perspektívájában gyökeresen megváltozott irodalmi tudat, ízlés kibontakozását.
1905 sem csak a szabadelvű párt bukásának, a dualizmus válsága kiéleződésének, illetve az orosz forradalomnak a dátuma, hanem az újhangú Ady fellépéséé is, aki első két, "reviczkys" kötete után ekkor írja meg azokat a verseit, amelyek a modern magyar irodalom, a Nyugat stílusforradalma nyitányául szolgálnak, a több mint félévszázados időszak az 1840-es évekre sosem látott fejlettséget és gazdagságot elérő magyar irodalom (néhány évig egy időben él és alkot Vörösmarty és Jókai, Petőfi és Kemény, Jósika és Arany, Eötvös és Madách) rövid virágkorának drasztikus megszakításával indul. A "nemzeti klasszicizmus" (Horváth János kifejezése) az 50-es, 60-as években a megváltozott feltételek és ideálok mellett is sokmindent továbbvisz a 40-es évek örökségéből. Miután a 60-as, 70-es évek fordulóján a megelőző időszak nagyjai (Eötvös, Kemény, Arany, Tompa) meghalnak, vagy elhallgatnak, eltérő arculatú nemzedék lép fel a 70-es évek elejétől (Arany Lászlóék) a kiegyezés utáni politikai és társadalmi viszonyok és a korhangulat kifejezéseképpen. Újabb fordulatot hoz a 80-as években a költészetben és a prózában (Reviczky, Komjáthy, Mikszáth, Petelei, Bródy, Gozsdu) uralomra jutó generációk túlsúlya. (Határkőnek tekinthető Bródy Sándor 1884-ben megjelent novelláskötete, a Nyomor, amelynek előszabávan naturalistának vallja magát.) A tárgyalt időszak tehát a magyar romantika (Vörösmarty, Madách, Jókai) és népiesség (Petőfi, Arany) csúcspontjától a XX. századi irodalmunkat előkészítő új jelenségek, az elemző realizmus, a naturalizmus, a szecesszió, az impresszionizmus, a szimbolizmus felbukkanásáig ível. Kezdete egybeesik a felvilágosodástól számítható irodalmi fejlődés betetőzésével, vége az európai avantgarde és a magyar "modernek" fellépésével. Vissza