A magyar irodalom közelről

Előszó

Van egy jeles külföldi irodalomszakértő barátom, aki minden kongresszuson megjelenik s miután türelmesen végighallgatta a vitát, az utolsó napon ünnepélyes nyilatkozatot olvas fel és tiltakozik az elhangzott vélemények ellen. Az Ő számára az irodalomban nincs más, csak szöveg. 5 az aztán egészen mindegy, hogy ki írta, hogyan illeszkedik bele az irodalmi életbe vagy a fejlődés vonalába (ki tudja, van-e irodalmi élet és fejlődés?!) és hogy milyen műfajhoz tartozik (hátha a műfaj csak a közepesek jár6szalagja?) ... a fontos csak a ma s egyetlen feladatunk, hogy a műbe elmélyedjünk és másoknak is megkönnyítsük az elmélyedést.
Nem értünk egyet ezzel a felfogással, amelyel hirdetője egyébként oly sok tehetséggel és tiszta szándékkal képvisel. Az irodalmi művek épúgy nem születnek ősnemzés útján, mint az alsóbbrendű állatok; minden érték, amit az emberek annak tartanak, emberi körülmények között jön létre s ugyanilyen körülmények közt nyer befogadást. Akárhogy igyekszünk, időn és történelmen kívül nem élhetünk és nem értékelhetünk. Ma már azt is világosan látjuk, hogy a műből áradó hangulatba beleszűrődik az olvasás hangulata: az olvasó, a néző, akár akar, akár nem, az író munkatársává válik.
De azért van a szöveg egyedülvalóságát hirdető harcos elméletnek valami közvetlen haszna. Arra int, hogy becsüljük meg jobban a művet. Ne elégedjünk meg azzal, hogy általánosságokat tudunk róla; hogy címkét ragasztunk rá és elhelyezzük a porosodás polcán. Nem szűnő, makacs vonzódással sodródjunk vissza újra meg újra a mű közelébe. Azokéba is, amelyekről azt hisszük: tökéletesen ismerjük, hiszen az iskolában kívülről is betanultuk. Az ilyen művek meg éppen nagyon rászorulnak, hogy szabad akaratból, kötelezettség nélkül lépjünk velük kapcsolatba. Nem lehet boldogítóbb érzés, mint mikor valakiben, akinek közelében éltünk s akit becsültünk, de alig vettünk észre, fölfedezzük az izgalmasan érdekes élmények magvait: amikor rájövünk, hogy szerelemmel tudjuk szeretni... Vissza