A magyar honvédség katonanői konferenciája

Előszó

TISZTELT HÖLGYEK ÉS URAK! TISZTELT ÉRDEKLŐDŐK!

„A nők azóta szolgálnak a fegyveres erőkben, mióta léteznek a hadseregek" - hangzott el Jeanne Holm nyugállományú vezérőrnagy asszony bevezető mondata a NATO Fegyveres Erői Nőbizottságának konferenciáján Brüsszelben, 1995 júniusában. E tényszerű kijelentés alapján joggal feltételezhető, hogy a nők és férfiak közös szolgálatának problémái szintén ekkortól datálódnak, vagyis nem az elmúlt évtizedek generálta gonddal állunk szemben. A nőkről alkotott történelmi sztereotípiák sorától - a gyenge, törékeny, védelemre szoruló - erősen eltérő az egyenruhát öltő, 20 kilométert gyalogoló, fegyvert tisztító, málhazsákot cipelő, parancsot végrehajtó, vezényelő és irányító jelzők sora. Pedig ezek a kifejezések is nőket azonosítanak, és évről évre egyre nagyobb létszámban. Örvendetesen növekszik a női katonák létszámaránya a NATO-tagországok hadseregeiben, és örvendetes, hogy nem csak a klasszikus női kiszolgáló szakterületeken. A honvédségben történő katonanők foglalkoztatása tökéletes példája lehet annak a törekvésnek, hogy az esélyegyenlőség ne csak verbális jelszó legyen, hanem valós tartalmat hordozzon. Hogy az esélyek egyenlősége ne férfiakról és nőkről, hanem felkészültségről, képzettségről, szakszerűségről, hivatásról, és a választott szakma szeretetéről, a kiválóságról szóljon. Ez a szervezet képes arra, hogy be tudja bizonyítani (ha akarja) a szkeptikusok számára, hogy a rátermett, jól felkészült, szükséges képességekkel rendelkező és a feladat ellátására alkalmas lányok, asszonyok ugyanúgy megállják a helyüket, mint a férfiak. Teljesítenek, fejlődnek, akarnak - pontosan ugyanolyan mértékben és minőségben, mint a férfi társaik. Vissza