A magyar grafika külföldön

Előszó

Az ember kanyargó országutakon és az évszakok hosszú folyosóin át közelíti meg a művészet emlékeit. S mikor pl. Sümegre érkezik, hitetlenkedve rázza a fejét: - Mit keres az osztrák festészet eme műremeke Magyarországon? - de fordítva is: - Mit keres Sümeg ebben a műremekekkel teli templomban? A középkor óta konganak a művészet ilyen és hasonló kérdéseinek a harangjai, és válaszuk ritkán érkezik. Az egyik utolsó megdöbbentő kijelentést e tárgyban Genthon Istvántól hallottam. Egy beszélgetés során, csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy Ferenczy Károly kitűnő példája a századvégi müncheni festészetnek, és így természetesen "az egész nagybányai iskola is végeredményben német festészet". Azóta kissé tovább árnyalhattuk ezt a felismerést és tudjuk azt, hogy "magyar impresszionizmus" soha nem volt, volt viszont a szecessziónak egy igen jelentős - a plain air festészettel is foglalkozó - középeurópai iskolája, benne Münchennel, Béccsel és egyebek közt - uram bocsá' - Nagybányával is. Ferenczy Károly e kiállításon is szereplő gyermekei már ennek a szecessziónak a másodgenerációját képviselik. Ismerősen közeli alakok, és ugyanakkor borzongatóan távoliak, idegenszerűek is: Béni a simulékony ízületű csupa kultúra bronzszobrainak, vagy Noémi a középkori apácazárdák szigorát megszégyenítő szőtteseinek terveivel. Magyar szőlőhegyek tőkéi állnak itt sorba, de olyan ornamentika rendjét követve, amely - mint egy hosszú folyosó - megint csak évszázadok homályába vész. A művészeknek az a része, amelyik tényleg jelentős, úgy látszik, ezekben az álmokból olyan ismerős térségekben érzi jól magát. Senkiföldje és mindenki országútja, riasztó távlatokig nyúló táj és otthonosan kongó boltozat.
Ez a kiállítás ennek a paradox földrajznak egy fejezetét mutatja be, amelyben a tér és az idő törvényeit a történelem és művelődéstörténet huszadik századi örvényei csavarták meg, fodrozták szinte felismerhetetlenné. Bernáth Aurél, a szigorú professzor, az "Így éltünk Pannóniában" szerzője, az atmoszférafestészet jelentős mestere ezúttal se nem pannon, se nem atmoszferikus, hanem a berlini Sturm folyóirat lelkes olvasója, majdnem absztrakt kompozíciók alkotója - és persze fiatal! Kerstok Károly vagy Tihanyi Lajos, a Nyolcak egykori tagjai is olyan rajzokkal szerepelnek, amelyek lényegesen különböznek a Magyarországon készültektől. Két másik művész, Scheiber Hugó és Kádár Béla, akiknek kis kávéházi asztalon rajzolt, esetleg cipősdoboz tetejére festett képeit még egy-két évtizeddel ezelőtt képkeretezőknél vagy a bizományiban igen olcsón lehetett megvásárolni, mára a nemzetközi avantgárd közelében álló mesterekké léptek elő (no nem minden művükkel!). És akik Bortnyik Sándort csak mint főiskolai tanárt vagy plakáttervezőt ismerték, azok is meglepődhetnek a húszas évek Bortnyikjának merészen absztrakt eleganciája láttán. Vissza