A magyar falu társadalma

Előszó

Az a borzalmas pusztulás, amely a négyéves világháború és az azt követő forradalmi mozgalmak és belzavarok, valamint gazdasági válságok mostani éveiben az egész világon végigvonult, a kulturát és civilizációt gyökerében megtámadta, kell hogy gondolkodóba ejtsen minden embert, de elsősorban minden magyar embert, mert hiszen mi vagyunk azok, akiket ez a világégés teljesen tönkretett.
Most hogy az emberiség egy része legalább is a nyugati világ, valamint Északamerika közvéleménye a közvetlen csapások és borzalmak elmulta után egy kissé magához tért, a történészek és társadalombölcsészek valamint a gyakorlati politikusok világszerte foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi volt az oka ennek a rettenetes pusztulásnak. Azt lehet mondani, hogy mióta tudományos vizsgálódásokkal foglalkoznak az emberek, még nem írtak ennyit hasonló államtani és társadalmi kérdésekről mint mostanában; ezer meg ezer számra írják a bölcselkedők azokat a tudományos műveket, amelyekben ennek a nagy anyagi és erkölcsi pusztulásnak az okait kutatják. Világnézeti, sőt pártkülönbség nélkül egyaránt megállapítják, hogy a legutóbbi században azok, akik tudományosan, tudományos kutatás útján állították fel az u. n. modern bölcseleti rendszereknek és világnézeteknek az alapjait, valamint azok az államférfiak, akik ezeket a világnézeteket vallván nemzeteket irányítottak és vezettek, hogy mindezek úgy elgondolásukban, mint gyakorlati cselekedeteikben tévedtek. Hogy téves utakon jártak és azokat, akiket irányítottak és vezettek, ezeken az utakon bajba, nyomorúságba, határtalan szenvedésbe vezették.
Már közvetlenül a világháborút megelőzőleg hallatszottak hangok úgy a tudományos, mint a gyakorlati államférfiak körében, amelyek azonban mint a pusztába kiáltónak a szava elvesztek a közönyösség és hitetlenség nagy sivatagjában, erős szavak és jóslatok, amelyek óva intették az emberiséget, hogy tovább is a megkezdett úton járjon és vesztébe rohanjon. Voltak mindig többen és többen, akik figyelmeztették az emberiséget egyrészt arra, hogy mikor kizárólagosan az anyagiakkal, csak technikai kérdésekkel törődik és a belső világot, a lelki életet teljesen elhanyagolja, mikor mindent materialisztikusan fog fel, hogy akkor létének alapjait rongálja meg és tönkre teszi úgy az egyesek életét, mint magát az államot. Ezek a hangok, komoly figyelmeztetések azonban nem találtak meghallgatásra s az emberiség tovább rohant a végzetes lejtőn, amelyen ebbe a borzalmas pokolba került s amelyből most kimenekülni igyekszik. A legelső tudományos gondolkodók épen úgy, mint a közérzést kifejező költők és regényírók megállapítják és meglátják az emberiség tévedését és új utakat keresnek. A költők, regényírók intuitiv, ösztönszerű megérzések alapján, a tudományos bölcselkedők pedig a tények adatszerű és a rendszerek logikai vizsgálatával állapítják meg az eddigi tévedéseket és így jelölik meg az újabb érzések, felfogások és tisztultabb, helyesebb gondolatirányok útjait. .. Vissza