A magyar építőmesterek és Budapest építészeti öröksége

Előszó

Budapest városképi és építészeti arculatát alapvetően a 19. században és századunk első évtizedeiben épült épületek határozzák meg. Az utókor méltán elismeri, hogy a főváros alapját jó ízlésben és anyagi erőben a múlt nemzedéke teremtette és alapozta meg, véste rá művészeti akaratának bélyegét évszázadokra a városra. Ezt az időszakot felölelő építő-alkotó folyamat főbb állomásai a reformkori polgári fejlődés, Pest, Buda és Óbuda egyesítése és a dualizmus korának általános gazdasági fellendülése.
A kedvező körülmények tartós és szinte folyamatos építési konjuktúrát teremtettek. A megtorpanás vagy csillapodás a múlt század utolsó két évtizedében egyre erőteljesebben jelentkezett, bár a millenniumi eseményeket közvetlenül megelőző időszak újabb erőpróbát és kihívást jelentett a székesfőváros és az egyéni befektetők számára. A múlt század utolsó évtizedének második felét és az első világháborút követő éveket - mintegy két évtizedet - az ország ellentmondásokkal teli, nagy korszakának tekintjük.
A páratlan fejlődés eredményeként Budapest Európa első tíz városa közé emelkedett. Melyek voltak azok az intézkedések, amelyek a fejlődés irányát meghatározták? Boráros János pesti bíró 1802-ben hirdette meg nevezetes városfejlesztő programját. Hild János 1805-ben kapott megbízást József nádortól Pest rendezési tervének elkészítésére. A nádor Hild tervének felhasználásával fogalmazta meg azt a Szépítési Tervet, melyet kisebb módosításokkal az uralkodó 1808-ban elfogadott. Ebben az évben alakult meg a Szépítőbizottmány, amely a Belváros szabályozását, a Lipótváros kiépítését és a külvárosok rendezését volt hivatva irányítani. A testület a városi tanácstól független, önálló, a nádornak közvetlen alárendelt, nyolc tagból álló szervezetként működött. Vissza