A magyar demokrácia

Előszó

Mindennek megvan a maga rendelt ideje. Neveléstudományi alapvetésünk foglalkozott eddig a művészi (társasérzelmi), nyelvi (társasértelmi, tudományos) és társadalmi (társasakarati) neveléssel vizsgálta a társaslélek felső határát (világnézeti nevelés), a transcendenst, mely túlesik a társaslélek határán (vallásos nevelés). Most, hogy a háború következményei folytán egész exisztenciánk megrendült s a kérdés úgyszólván napi problémává érlelődött, eljutott a társaslélek alsó határának, a jogi viszonyulásnak, s egyben a jogi nevelés lehetőségének a vizsgálatáig, amely ilyenformán kettősen is időszerűvé vált. A pedagógus és a kortárs egyformán kíváncsi rá: mi az egészséges jogi viszonyulás emberek között és hogy nevelhető az utánunk következő generáció erre az egészséges jogi viszonyulásra.
Már eddigi kutatásaink azt sejttették, hogy a jogviszony akkor egészséges, ha az emberi lélekben társaslelki szempontból jó közérzetet kelt. Mint egyén akkor érzi az ember jól magát, akkor jó a közérzete, ha sem nem éhes, sem nem álmos, sem nem beteg. Mint egyik ember, vagyis mint az emberi közösség tagja, akkor, ha viszonya a másik emberhez rendezve van, hozzá képest független, autonómiája kétségtelen.
Ettől azonban még ó-konzervatív, jobboldali, diktatórikus gondolkozású, reakciós elem is lehetne az ember, hiszen azok is valamennyien autonómiájuk kétségtelen voltára törnek. Vissza