1. szám | |
Házaspárok forduló szolgálatban foglalkoztatásával kapcsolatban felmerült nehézmény | 1 |
Más szolgálati ág, idegen fél részére végzett teljesítmények elszámolása, átterhelése | 2 |
Igazolás kiadása balesetekről vasutas egyesületek részére | 3 |
A dolgozók panaszjogának helyes gyakorlása | 4 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Budapesti Igazgatóság szolgálati helyeinek egymásközötti versenye | |
Filmoktatási ütemterv 1958. január hóra | |
Igazgatóság szolgálati helyeinek egymásközötti versenyének kiértékelése | |
Forgalmi oktatás tételei 1958. január 1-31-ig | |
Levonási számlák 1957 évi leltározása | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
1958. január havi kereskedelmi oktatási tételek | |
Közöljük állomásainkkal az 1958. I. havi kocsikihasználási tervszámot | |
Szállítótartályok gépesített leszámolásánál kapcsolatos intézkedések | |
2. szám | |
Pályaudvari hírlapárusítás rendezése | 5 |
Petőházi Cukorgyár vezetőségének köszönete | 6 |
Nemzetközi vámbejelentés csatolása Lengyelországba rendelt küldeményeknél | 7 |
Érvényes szakvizsgával nem rendelkezők leváltása | 7 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Nem jelent meg | |
Időközben megjelent Rendelet III. | |
A 170., 171. sz. fuvarozási minta keskeny darabárúbárcák felhasználása | |
3. szám | |
Háztartási tüzelő értékbefizetésének ellenőrzése | 9 |
Tartalékos mankópénz elszámolásánál követendő eljárás | 11 |
Trachoma elleni védekezés végrehajtása | 12 |
4. szám | |
Félfogadási idő szabályozása az Igazgatóság III. osztály személyzeti csoportjában | 13 |
Saját hatáskörben kirótt részkártérítések levonása | 14 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Közlekedési Határozmányok I. egyes táblázatainak módosítása | |
Fogyóeszköz készletek felülvizsgálata | |
Mozgó ellenforradalmi kiállítási kocsi ütemterve | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Megyei és járási tanácstagok bértletjegyének érvényesítése 1958. évre | |
5. szám | |
Tűzcsáklyanyél igénylése | 15 |
Egyes levonások egyszerűbb elszámolása | 16 |
Durrantyuval kapcsolatos eljárások szabályozása és durrantyu nyilvántartás vezetése | 17 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Kissugaru ivekkel rendelkező iparvágányokra kiállítható kéttengelyű kocsik tengelytávolságát és kiállítási módját szabályozó rendelet érvényességének meghosszabbítása | |
Forgalmi oktatás sulyponti tételei 1958. febrtuár 1-28-ig továbbá oktatások ujabb szabályozása | |
Érvényes és eltávolítandó magánhirdetmények | |
6. szám | |
Máv-on kívüli szerveket illető levonások nyilvántartása | 19 |
Menetsebesség leszállítása Hatvan-Salgótarján vonalon Selyp és Kisterenye állomások közötti szakaszon | 21 |
Üzemi szén és olajféleségek kezelésének szertári szolgálathoz való átvétele Szigetszentmiklkós-Gyártelep állomáson | 21 |
A Bp. Ig. V. osztály külszolgálatának átszervezése | 21 |
Az ellenforradalom elleni harcokban megrokkantak, illetőleg elhaltak özvegyeinek utazási kedvezménye | 22 |
7. szám | |
Abnormis méretű egyenruhák igénylése | 23 |
Megelőző intézkedések és a felelősség kiterjesztése a lopások és árusérülések megakadályozására | 24 |
Értesítés | |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
8. szám | |
Siemens váltóállító dobszerkezetek felülvizsgálata | 27 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Forgalmi oktatási tételek 1958. III. 1-31-ig terjedő időre | |
A 7-es kimutatások beküldésénél előforduló általános hiányosságok | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Máv. dolgozók biztosítási jutaléka | |
Személyszállító vonatok csatlakozásának biztosítása a csatlakozó állomásokon | |
Január havi teljesítmények kiértékelése a forg. szakszolgálatnál | |
1958. március havi kereskedelmi időszerű távoktatási tételek | |
1958. III. havi kocsikihasználási tervszámok kiadásas | |
Szovjetunióból érkező kocsirakományu küldemények mérlegelése és az üres kocsik önsulyozása | |
9. szám | |
Részkártérítések levonásával kapcsolatos rendelkezés módosítása | 29 |
Kilépett dolgozók szolgálati ruhái bevonásának szabályozása | 30 |
Postai távbeszélőkkel kapcsolatos eljárások szabályozása | 31 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Filmvetítés ütemterve 1958. III. hóra | |
A hétvégi távolsági munkás-vonatok közlekedésének szabályozása | |
1958. évi február havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Rendőrség által kísért nagyértékű kocsik soronkívüli továbbítása | |
Küldemények helytelen felvétele a Pécs-Vasas rendeltetéssel | |
Repülőmodellek bevitele a személykocsiba | |
Önköltség csökkentéssel kapcsolatos rendelet | |
10. szám | |
Szabályzat módosítása | |
Ólomzárak ideiglenes pótlása a térközőhelyeken | |
Lámpacső tisztítókefe rendszeresítése | |
Időközben megjelent írásos távíratok | |
Fölös állóeszközök azonnali beküldése az óbudai szertárba | |
Ólomzárak ideiglenes pótlása a térközőrhelyeken | |
V. B. C. ellenőrzésének ismertetése | |
Mozgó ellenforradalmi kiállítási kocsi ütemterve | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Utánfizetési űrjegyek érvénytelenítése | |
Leadási lapok nyilvántartásának telepállomások hatáskörébe utalása | |
Fuvarozás közben árukárok elhárítása | |
Mávag. dolgozók részére személyzeti jegy kiszolgáltatása | |
Mérleglakatosok és sürlt tartálykocsik átfejtésével foglalkoztatott dolgozók elszámolása | |
Kollektív utalványokkal elkövetett visszaélés | |
Gub. rakszerek hiánya esetén követendő eljárás szovjet katonai szállítmányoknál | |
11. szám | |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
O. T. P. kölcsönök nyilvántartása | 37 |
Zug italmérések megszüntetése a vonatokon | 38 |
Időközben megjelent írásos táviratok | |
Az 1958 évi husvéti személyforgalom szabályozása | |
Irányelvek az Igazgatóságok egymásközötti versenyével kapcsolatban | |
Forgalmi oktatási tételei 1958. IV. 1-30-ig | |
Filmvetítési ütemterv 1958. IV. hóra | |
Felvételi hatáskörök és felvételekkel kapcsolatos egyes kérdések szabályozása | |
1958. ápr. havi kereskedelmi időszerű oktatási tételek | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
A kereskedelmi szolgálat pénzügyi érdekeinek biztosítása | |
"C" jelű igazolvány használata | |
Jegypénztárosok részkártérítési helytelen jegykiadás esetén | |
üzemgazdasági Értesítő | |
Átlagos kocsikihasználási terv kiértékelése | |
Anyagosztály önköltségcsökkentő bizottság intézkedési terve | |
12. szám | |
Idegen vállalatoknál étkező dolgozók ebédjegyének kifizetése | 39 |
Az utazószolgálatot teljesítő dolgozók pihenőidejének szabályozása | 40 |
Sztálin-híd BEV. megállóhely n3evének megváltoztatása | |
Időközben megjelent írásos táviratok | |
Bev. Sztálin híd nevének megváltoztatása | |
Aláírásra jogosultak névjegyzékének módosítása | |
Értesítés | |
Az elmult héten Rendelet nem jelent meg | |
13. szám | |
Máv. kertészeti helyek csoportbasorolása | 41 |
Hétvégi távolsági munkásvonatok igénybevétele | 42 |
Vasutas dolgozók helytelen magatartása utazások alkalmával | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
A pécsi technikus és mérnök továbbképző ankét | |
Filmvetítési ütemterv 1958. V. hóra | |
időközben megjelent Rendeletek | |
Anyagosztály önköltségcsökkentő bizottság intézkedési terve | |
Szabálytalan hirdetmények kifüggesztésének tilalma az állomás területén | |
A tartalékosok foglalkoztatásával kapcsolatos hiányosságok | |
Szerelvényőrzéssel kapcsolatos változó illetmények elszámolása | |
Az 1958. év első negyedében megtartott állomásvizsgálatok eredményeinek közzététele | |
Közlekedési Muzeum adatgyűjtése | |
14. szám | |
Értekezletre berendelt dolgozók jelenléti kötelezettsége | 45 |
Tengelynyomás ideiglenes felemelése Székesfehérvár-Székesfehérvári Könnyűfémű közötti vonalrészen | 46 |
Tolatási korlátozás az M. 28. sor Diesel tolató mozdonyoknál | 46 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Számviteli főnökség utalványozási jogkörének kiterjesztése | |
Bpesti Ig. szolgálati helyeinek egymásközötti versenye | |
Szolgálati helyek felkészülése Május 1. megünneplésére | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Menetjegyek szállítási határidejének szabályozása | |
1958. évi május havi kereskedelmi oktatási tételek | |
15. szám | |
Menetjegy elszedéssel kapcsolatos utasítás | 47 |
Az SzMGSz. 6. mellékletében foglalt rakodási szabályok alkalmazása | 48 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Forgalmi oktatás tételei 1958. május 1-től május 31-ig | |
Ólomhiányok pótlása a biztosító berendezéseken | |
Az 1958. évi március havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Az Sz.M.G.S z. 6. mellékletében foglalt rakodási szabályok alkalmazása | |
3. sz. Üzemgazdasági Értesítő | |
Postagalamb szállítás | |
16. szám | |
Bontásból származó ócska építőanyag és ócska vas betonaljak értékesítése tárgyu rendelet végrehajtása | |
Fizetett munkaszüneti nap elszámolása igazolatlan távollét esetén | |
Váróhelyiségek nem rendeltetésszerű használata | |
Rendelet a balesetmegelőzéssel kapcsolatban | |
Gyógytornászok utazási kedvezménye | |
Időközben megjelent Irásos távirat | |
Irhasuba helyett b.b. köppeny kiutalás | |
17. szám | |
Szétszórtan heverő vasanyagok összegyűjtése | |
MÁV. dolgozók hastifusz elleni védőoltása 1958. évben | |
CAK. kocsik közlekedtetése | |
Központi fűtési berendezések felujításával kapcsolatos egyes kérdések szabályozása | |
Időközben megjelent írásos távíret | |
Leltári szőrmeruhák, irhabundák, halina csizmák, halina botosok, szőrmebekecsek, nyári gondozásba küldése | |
Munkavédelmi és balesetelhárítási oktatási utmutató | |
Érvényes és lejárt állomási és kocsi-hirdetmények | |
Érvényét vesztett menetrendanyag beszállítása | |
Időközben megjelent rendelet | |
Apró darabokból álló küldemények kötegelése vagy csomagolása | |
Rendőrségi feljelentések helyes kiállítása, kezelése | |
18. szám | |
Vasutas dolgozók meg nem engedhető magatartása | |
Módosítás a postai távbeszélők kezelésénél | |
Intézkedés a növekvő árukárok csökkentése érdekében | |
Időközben megjelent írásos távirat | |
Filmvetítési ütemterv 1958. VI. hóra | |
Időközben megjelent rendeletek | |
Jelzések helyes adása | |
Kizárólag 2 kocsi osztállyal közlekedő vonatok 1958. VI. hó 1-től | |
19. szám | |
A 20. sorszámú könyvelési minta "Utiszámla" (: jegynélküli :) használatának felfüggesztése | 71 |
Ideiglenes pénztárátadás engedélyezése pihenő leváltás idejére | 72 |
A mentőszolgálat igénybevétele iránti kérelmek közvetítése | 72 |
Fölös áruk külön rovancsolásának megszüntetésére | 73 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent írásos táviratok | |
Hétvégi távolsági munkásvonatok közlekedésének szabályozása | |
Forgalmi oktatás tételei 1958. junius 1-31. | |
Betegség miatt nem folyósított munkabér és kiesett munkaóra bejelentése | |
20. sorszámu könyvelési minta "Utiszámla" használatának felfüggesztése | |
Menetsebesség változások az 1958. VI. 1-től érvényes menetrendben | |
Az 1958. évi április havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Közlekedj menetrend szerint | |
Időközben megjelent rendeletek | |
1958. junius havi időszerű kereskedelmi oktatási tételek | |
Elegybejelentési idő szabályozása az 1958. évi jun. hó 1.-től érvényes menetrendi időszakra | |
Vetőmagvak hivatalos mérlegelése | |
Bérleti szerződések visszamenő hatállyal történő megkötésének tilalma | |
Üzemgazdasági értesítő | |
Váltóellenőrzések megtartásának ellenőrzése és kimutatható oktatása | |
20. szám | |
Munkaidő után kirendelt fizikai dolgozók utazási és várakozási idejének elszámolása | 58 |
leltári szőrmeruhák, irhasubák, halina botosok, szőrmebekecsek nyári gondozásba és javításba küldése | 58 |
A személykocsik sorozatjelének megváltoztatása | 60 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Valamennyi állomásnak. Az uttörőmozgalom 10 éves fennállásával kapcsolatos ünnepségekre utazók menetkedvezménye | |
Valamennyi áll.-nak, fth.-nak és pft.-nak. Budafok-Háros-Dunapart vonal 6/7 szelvényében lévő hídon 10 km/ó állandó lassujel | |
Valamennyi szolg. főnökségnek. Az 1956. évi nyári menetrend életbeléptetése és a nyári időszámítás bevezetése 1956. junius hó 3-án | |
A személykocsik sorozatjelének megváltoztatása | |
Valamennyi áll.-nak (Bev. kivételével) Metszőpont elejtése a dolgozók hétvégi különvonatainál | |
Szabadult elitéltek utazási költsége | |
Időközben megjelent Rendelet III. | |
Valamennyi szolgálati főnökségnek. Forgalmi oktatás tételei 1956. V. 21-31-ig | |
Val. áll.-nak, fth.-nak, műsz. kocsiszolg. főn.-nek. Fedett kocsik ablaklemez hiánya és különféle hordrugók egy kocsikban | |
Valamennyi szolgálati főnökségnek. Szempontok a szakmai oktatás keretében megtartandó politikai oktatásokhoz, 1956. V. 21-31-ig terjedő időre | |
Valamennyi állomásnak. Vas és fémgyűjtő kampány megtartásával kapcsolatos küldemények továbbítása és kocsikiállítás | |
Valamennyi szolgálati főnökségnek. Háztartási tüzelőanyag előjegyzési határidejének meghosszabbítása | |
Pé-nztárvizsgáló csoport hivatali helyiségének változása | |
Darabárú küldemények megfelelő erősségű vashuzallal történő kikötése | |
21. szám | |
Az Igazgatóság könyvelőségéből a Számviteli Főnökséghez kiadott munkakörök ellátásához szükséges adatszolgáltatások szabályozása | 79 |
Bz. és Az. sor. kocsik közlekedtetése a Győr-alsóőrsi és a dombovár-hajmáskéri vonalakon | 81 |
Időközben megjelent írásos táviratok | |
K. H. I. rész 8. táblázatának módosítása | |
V. B. O. ellenőrzéseinek ismertetése | |
Időközben megjelent rendeletek | |
A személyszállító vonatok menetrendszerinti közlekedésének biztosítása | |
Vasuton fuvarozott kocsirakományu küldemények mérlegelése 1958. VII. 1-től | |
Sportolók menetkedvezményének kiszolgáltatása | |
22. szám | |
Közlekedési Egyetemi hallgatók nyári szünidei foglalkoztatása | 83 |
Ujítási díj kifizetésénél követendő eljárás | 83 |
Elővételi villamosjegyek beszerzésének és felhasználásának szabályozása | 83 |
óra és forintnorma megállapítása fizetett ünnepnapra eső betegségeknél | 85 |
Kormegállapítási jegyzőkönyv felvétele | 85 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Filmvetítési ütemterv 1958. VII. hóra | |
Forgalmi oktatás 1958. julius hó 1-31-ig terjedő időre | |
Általános igazgatási és munkaügyi tanfolyam elvégzésére kötelezett dolgozók bejelentése | |
Az osztályozóbizottság által meg nem felelő ruha db.-ok visszavétele | |
Önköltségcsökkentéssel kapcsolatos teendők | |
Kártalanítási eljárás az elveszett, vagy sérült katonai rakszereknél | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Kocsirakományu küldemények előjelentésének szabályozása julius hó 1-től | |
Julius havi időszerű kereskedelmi oktatási tételek | |
Rakszerkezelési szabálytalanságok | |
23. szám | |
Szolgálati helyek virágosításának ujabb szabályozása | 87 |
Törvényes letiltásokkal terhelt dolgozók munkabéréből kiutalási költségek megtérítése | 89 |
Időközben megjelent Irásos Távíratok | |
Az Igazgatóság szolgálati helyeinek egymás közötti versenye | |
Az 1958 május havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Fogyó és állóeszközök negyedévi selejtezésének szabályozása | |
Közgazdasági technikumi levelező oktatás szervezése | |
Bak és Bau sorozatu kocsik közlekedésének engedélyezése Sztálinváros-Rétszilas között | |
K. H. I. rész 1 táblázatának módosítása | |
Akkumulátor-töltő berendezések fogyasztásának elszámolása | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Az 1958 május, junius hónapban megtartott állomási szemlék kiértékelése | |
Felvásárolt gabona és termények fuvarozása és mérlegelése | |
Vasutas dolgozók vállalati vagy magán megbízásból kocsikat nem rakhatnak ki | |
24. szám | |
A Párt és szakszervezeti iskolára berendelt dolgozók rendkívüli fizetett szabadságának engedélyezésével kapcsolatos eljárás szabályozása | 90 |
Tengelynyomás és menetsebesség megállapítása Bp.-hegyeshalmi vonal Tata és Almásfüzitő között a 875/6. sz. szelvényében lévő vashídon | 91 |
A váltókhoz használt kenőolaj elégtelensége esetén követendő eljárás | 92 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Szakvizsga hátralékosok bejelentése | |
Elszámolási előlegek posta utján való kiegészítése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Vasuti kocsizárak darabszám szerinti kezelése | |
25. szám | |
Az állomások tisztogatási átalánya rendezése tárgyában kiadott 51, 386/1957. számu rendelet módosítása | 95 |
Magánügyben történő eltávozásokkal kapcsolatos helyes eljárás | 95 |
Mankópénz fizetésével kapcsolatos szabályok betartása | 96 |
Népi ülnökök díjazása | 96 |
Az "Utiszámla" nyomtatvánnyal kapcsolatos teendők | 97 |
Menetsebesség megállapítása Bp.-Keleti-hegyeshalmi vonal 401/2 és 731/2 számu szelvényekben lévő hidakon | 98 |
Műsorvevő rádiókészülékek állagban tartása és javítása | 98 |
Iskolába járó gyermekek részére szükséges IV/a. m. szabadjegyek kiállítása 1958/59. tanévre | 100 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Filmvetítési ütemterv 1958. VIII. hóra | |
Egyetemi és főiskolai tanulmányokat folytató dolgozók bejelentése | |
Az Uttörővasut 10. éves fennállása alkalmával 1958. évi VIII. 3-án délelőtt 10 órakor ünnepség lesz | |
Védőruhák kivitelezése a Bp. Vágóhíd-i Szertár készletéből | |
Időközben Rendelet nem jelent meg | |
26. szám | |
Uj rendszerű "Szolgálati megbízólevél" rendszeresítése az Igazgatóság ellenőrzést végző dolgozói részére | 103 |
Egyen- és munkaruhák megváltása | 105 |
KISZ. szervezetek csoportos utazási kedvezménye | 108 |
Az ipari tanuló viszony időtartama | 108 |
Házfelügyelők munkaviszonyának szabályozása | 109 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Forgalmi oktatás tételei 1958. VIII. 1-31-ig | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
1958. V.-VIO. havi üzemgazdasági értesítő | |
Lemezzár fogók selejtezésének megtiltása | |
1958. augusztus havi kereskedelmi oktatási sulyponti tételek | |
27.- szám | |
Elismerés kifejezése munkaviszony megszűnése esetén a hosszu szolgálati idővel rendelkező dolgozók részére | 111 |
Munkabérek szabályos kifizetése | 111 |
700 mm., vagy ennél kisebb kerékátmérőjű járóművek közlekedésének szabályozása | 112 |
Jutalék számítás a Forma 1. után | 113 |
Időközben megjelent Irásos táviratok | |
Hivatalból az 1958. évi junius havi balesetek és rendkívüli események ismertetése | |
Érvényes és eltávolítandó hirdetések | |
Női egyenruhák sablon nagyság számainak módosítása | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
A munkafegyelem megszilárdítása és a társadalmi tulajdon fokozott megóvása az állomásokon | |
Hivatalos sulymegállapításoknál tapasztalt szabálytalanságok | |
Mérlegjavításokhoz segédmunkaerő biztosítása | |
28. szám | |
Mérettáblázat módosítása | |
Időközben Irásos távírat nem jelent meg | |
időközben megjelent Rendeletek | |
Réparakodással kapcsolatos rendelet | |
Utánfizetések behajtásának szorgalmazása | |
29. szám | |
A munkaviszonyban töltött idők igazolásának szabályozása | 118 |
Időközben megjelent Irásos távírat | |
Kiállítási kocsi ütemterve 1958. VIII. 19.-1959. V. 19-ig | |
Időközben Rendelet nem jelent meg | |
30. szám | |
A szolgálati főnökök hatáskörébe utalt kisebb balesetek vizsgálati jelentésének elkészítése | 121 |
Menetrendi felvilágosítás adása a MÁVAUT. járatokról | 122 |
Mézküldemények káreseteinek helyes megállapítása | 122 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Forgalmi oktatási tételek 1958. szeptember 1.-szeptember 30-ig | |
Az 1958. évi julius havi balesetek és rendkívüli események ismertetése | |
Az "Őszi forgalom"-ra való előkészület hiányosságai | |
A szolgálati főnökök hatáskörébe utalt kisebb balesetek vizsgálati jelentésének elkészítése | |
65/20. tét. b.b. köpeny kivételezése a vágóhídi szertár készletéből | |
1958. szeptember havi filmvetítési ütemterv | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Országos Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásárra szállítandó küldemények továbbításának szabályozása | |
50 %-os szakszervezeti utalvány használata | |
1958. szeptember havi időszerű kereskedelmi oktatási tételek | |
Vasut területén és iparvágányok mellett engedély nélküli építkezések megakadályozása | |
Keletbélyegzőkhöz 1959-es évszám megrendelése | |
Szovjet katonai szállítmányokhoz adott katonai rakszerek elszámolása és az esetleges hiányok megállapítása | |
31. szám | |
Áramdíjak elszámolására vonatkozó rendelkezések megismétlése | 124 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Tartánykocsik fékbódéjában a dohányzás tilos | |
Aláírásra jogosultak névsora a Bp. Igazgatóság központjában | |
Nyelvtanfolyamok szervezése | |
A balesetek és rendkívüli események késedelmes bejelentésével kapcsolatos nehézmények | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
A tartalom megvizsgálására vonatkozó általános rendelkezés felujítása | |
Rakodáshoz kiválasztott kocsikon a hiányosságok megszüntetése és a nyitott rakott kocsik ajtókallantyuinak rögzítése | |
Kisegítésként továbbított kocsik kísérőlevele és bárcája | |
32. szám | |
Bp. Számviteli Főnökség egyes részlegeinek beköltözése Bp. Igazgatóság épületébe | 127 |
Iparvágány tengelytáv "Szabályzat" módosítása | 128 |
Építőipari tanulók tanuló-igazolványának havi érvényesítése | 128 |
Sportolók menetkedvezményének kiszolgáltatása | 129 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
33. szám | |
Kab. sor. kocsik feliratozása és szalasztási korlátozása | 130 |
Munkabérek szabályos kifizetése | 131 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Katonai Gub. rakszerek rovancsolása 1958. X. 20-án | |
Október hóra kiadott oktatási tételek kiegészítése | |
Budapesti Igazgatóság szolgálati helyeinek egymás közötti versenye | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Darabáru továbbítás módosítás | |
34. szám | |
Áramdíjak elszámolására vonatkozó rendelkezések kiegészítése | 133 |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Gyömrő mrh. állomássá történt átszervezésével kapcsolatban K. H. I. rész módosítása | |
Az őszi és téli forgalom lebonyolításával kapcsolatos munkavédelmi előfeltételek biztosítása | |
V.B.O. ellenőrzéseinek ismertetése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Ipari tanulók tanuló, vagy dolgozó menetkedvezményre jogosultságának elbírálása | |
Elveszett kész utánfizetési bárcajegyek kutatása | |
Fuvarlevelek bélyegzőlenyomatainak hibái és azok megszüntetése | |
Bánya-állomásokon kisorozásra kerülő javításos kocsik számának csökkentése | |
35. szám | |
Számadó és munkabérfizetőpénztárak leszámolási számadásaival kapcsolatos hiányosságok megszüntetése | 137 |
Máv. tehergépkocsiknak Máv. dolgozók részére magánfuvarozáshoz történő rendelkezésre bocsátásának megtiltása | 139 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Tartánykocsik gurításánál, vagy tolatásánál történt nehézmények távirati bejelentése a KPM. I/8. A. osztályhoz | |
Kereset szerinti létszámmegoszlásra vonatkozó egyszeri adatszolgáltatás | |
Az 5 napos munkahéttel való foglalkoztatások felülvizsgálata | |
Az 1958. év IX. hóban bekövetkezett balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Máv. Számviteli Főnö9kség helyetteseinek utalványozási jogosultságukban beadott változások | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Élőhal küldemények, valamin t üres halszállító kocsik továbbítása | |
Levelezés kezelésének szabályozása | |
Irányelvek az állomási kocsitartózkodások csökkentésére az őszi csucsforgalomban | |
A P. P. V. Szabályzat határozmányainak alkalmazása és megtartása | |
Intézkedés Nagytétény áll. biztosítóberendezésének üzembiztos működésével kapcsolatban | |
Vetési célokat szolgáló csöveskukorica továbbítása szárító üzemekbe | |
Utasítás a rakott tartálykocsik gurítására és szalasztására előírt szabályok betartására | |
1958. november havi időszerű kereskedelmi oktatási tételek | |
Állomásvizsgálatok eredményeinek közlése | |
Takarítási hiányosságok | |
36. szám | |
VSZT. készpénzsegély tulfizetések levonásának szabályozása | 141 |
Távgépíró (Telex) szolgáltatás kibővítése | |
Utánfizetési eljárás szállító-lajstrom elszámolt utazásoknál | |
Önálló menetkedvezményi előadók megbizatásának szabályozása | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Áruvásárlási kölcsönigényléssel kapcsolatos hiányosságok megszüntetése | |
Menetsebesség megállapítása Bp.-Keleti-hegyeshalmi vonal 1430/32. sz. szelvényben Győr és Öttevény között levő hídon | |
Forgalmi oktatási tételek 1958. november hó 1-30-ig | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Déligyümölcs szállítmányok sulyának és a kocsi önsulyának megállapítása | |
7. sz. Üzemgazdasági Értesítő | |
Élőállatok felvásárlása, összegyűjtése és karám építése vasútállomásokon | |
Közlekedési Határozmányok I. rész 16. sz. táblázatának módosítása | |
37. szám | |
Éjszakai vonalbeutazások elszámolása | 146 |
A viselt és uj ruhák kezelése külön számadások utján | 147 |
Utánfizetési jegyzőkönyvek késedelmes intézése | 148 |
időközben megjelent Irásos távíratok | |
Állandó lakhelyüktől távol lévő dolgozók szavazásával kapcsolatos kérdések rendezése | |
Disszidáltak visszatérésével kapcsolatos adatjelentés | |
Érvényes és eltávolítandó állomási és kocsihirdetések | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Bélyegzőfesték minőségének kifogásolása | |
83/a. és 194. sorsz. fuvarozási minta nyomtatványok megrendelése | |
38. szám | |
Egyes elszámolási kérdések magyarázata | |
Menetjegy kiadása csatlakozó utasok részére | |
Elmult héten "Igazgatósági Rendeletek" nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
Az 1958. évi október havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Kész menetjegyek érvénytelenítése | |
Állatkísérők jegyváltási kötelezettsége | |
Katonapadok polgári rakszerként való kezelése | |
39. szám | |
A személyszállító vonatok közlekedésénél elért jó eredmények | 153 |
A dolgozók panaszjogának helyes gyakorlása | 154 |
A 61-154. tét. lámpabél alkalmazása a kézi jelzőlámpákban | 155 |
Betűtisztító kefe rendszeresítése | 156 |
Étszolgálat által igénybevehető fülkék | 156 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
A Vasutüzem Biztonsági Osztály ellenőrzésének ismertetése | |
Forgalmi oktatási tételek 1958. december 1.-31.-ig | |
Hótakarítással foglalkoztatott dolgozók munkabérének elszámolása és melegítő italok, ételek beszerzése, kiszolgásltatása, leszámolása | |
A "Vonatigazolvány" egyes rovatai vezetésének módosítása | |
Három, vagy ennél több gyermekkel bíró dolgozók bejelentése | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Az elegytovábbítás szabályozása a kiskörei vasuti híd megnyitásával kapcsolatban | |
Rakhelybérleti díjak módosítása | |
1958. december havi kereskedelmi oktatási tételek | |
40. szám | |
Lakáshasználati díjak és üzletbérek beszedésének szabályozása | 159 |
Községfejlesztési járulék levonásának szabályozása | 159 |
AB. jegy pótpéldány készítése és beküldése | 160 |
Rangjelzők szabályszerű viselése | 160 |
Fekbér felszámítása és beszedésének biztosítása | 161 |
Időközben megjelenő Irásos távíratok | |
Be nem váltott ruhautalványok számszerű bejelentése | |
Jelzők kivilágítása | |
BHÉV. mentén kintlakó alkalmazottaink utazási igazolványa | |
1958. decemberi tárgyhavi előleg kifizetésének biztosítása | |
Be nem váltott ruhautalványok sablononkénti bejelentése | |
1958. évi karácsonyi és 1959. ujévi személyforgalom szabályozása | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Fuvar és egyéb díjak számfejtése az állomásokon | |
Állomási utsorompók kezelésénél tapasztalt hibák megszüntetése | |
Veszélyességi bárcák elszámolása | |
41. szám | |
Behozatali, kiviteli és átviteli forgalomban vámáruk kezelésével kapcsolatos tudnivalók összefoglalása | 163 |
Az elmult héten Igazgatósági Rendelet nem jelent meg | |
Időközben megjelent Irásos távíratok | |
1958. évi november havi balesetek és rendkívüli események kiértékelése | |
Felmutatásra szóló szabadjegyek szabálytalan használata | |
Az 1959-1960. évi menetrendanyag szükséglet bejelentése | |
Az 1958. évi karácsonyi és 1959. évi ujévi ünnepek alatt egyes személyszállító vonatok forgalmának korlátozása, illetve módosítása | |
Szőrmeruhák tételszáma és egységára | |
Téli forgalom végrehajtására teendő kereskedelmi jellegű intézkedések | |
Forgalmi oktatási tételek 1959. január hó 1-31-ig | |
Időközben megjelent Rendeletek | |
Postamellékkocsik kezelése | |
Rendelet az állomási számfejtés végrehajtására | |
Gyökkel szemben érintendő váltózáras váltók lezárása induló vonatok előtt | |
Villamosenergia felhasználásánál megállapított nehézmények | |
Küldemények feltartóztatása esetén az ok és időtartam feljegyzése a fuvarlevelekre | |
Bpest Név. GYSEV. cégjelű kocsik hatályos nyilvántartásba vétele | |