A mágia és a titkos tudományok története

Előszó

Sok régi monda beszél elsüllyedt városokról, amelyek most a tenger fenekén fekszenek. Holdfényes éjtszakákon néha lelátni a tengeralatti palotákra, márványterekre; és végzetes órán a tengermélyi harangok hangját is lehet hallani.
Egy ilyen elsüllyedt várost hord magában minden ember.
Szellemi téren a mult századnak talán legnagyobb felfedezése az a félismerés, hogy vannak másféle emberek is, mint mi vagyunk. Nem úgy másfélék, mint amennyire nemzetek, fajták, felekezetek, kultúrák szerint különbözik az ember egymástól, hanem sokkal mélyebb, sokkal alapvetőbb másságok szerint. Ez a másfajta ember az, akit a tudomány sokáig primitív embernek nevezett; a miénktől teljesen elütő lelkiségét "primitív mentalitásnak", "praelogikus gondolkozásnak". Mert ennek a másfajta embernek a másvoltában a legmegdöbbentőbbek bizonyos gondolkozásbeli sajátságok: legelemibb igazságok sem igazak a számára; az ő világában kétszer kettő öt lehet és egy dolog azonos lehet egy más dologgal ugyanakkor, amikor nem azonos önmagával.
A „primitív" szóban van bizonyos lekicsinylés. A primitív ember "kezdet"-leges, tehát egy korábbi állomás a mai ember felé vezető hosszú és fáradságos úton. Feltételezi a fejlődés fogalmát: az emberek valamikor mind primitívek voltak és a ma élő primitív népek megrögződtek egy régebbi fejlődési fokon. Ma már nem vagyunk egészen bizonyosak ebben a fejlődési rendben. Sok tudós hajlandó azt gondolni, hogy az a bizonyos másfajta ember nem korábbi állapota a mai embernek, hanem csakugyan másfajta, mint ahogy egyik állatfaj különbözik a másiktól. A fejformája, alkata, agyberendezése is nagyon más lehetett. A ma uralkodó embertípus, a "homo faber" a fúró-faragó eszközzel élő ember, és az a másik, amelyiknek oly kevés gyakorlati érzéke volt, de annál több érzéke, ösztöne titokzatos irányítások megértésére, a „homo divinans", vagy "homo magus" legyőzte a homo faber, a mai emberiség. Vissza