A Maghreb földjén

Fülszöveg

Mielőtt útnak indultam volna, gondosan áttanulmányoztam a nálunk hozzáférhető - egyébként nem nagyon gazdag - irodalmat a Maghreb, a nyugvó nap országairól: Tunéziáról, Algériáról és Marokkóról. Tudtam, mennyi ott az írástudatlan, milyen alacsony az életszínvonal és különösen részletesen ismertem a francia hadsereg algériai kegyetlenségeinek bizonyítékait.
Mégis, elszörnyedtem a valóság láttán. Más, ha az ember csak olvassa, hogy Tunéziában nagyon sok a tüdőbeteg, és más az, ha látja egy falu főterén a csontig lesoványodott, láb nélküli, fogatlan, trachomás szörnyalakokat, akiket már gyógyítani sem lehet.
Más olvasni, és más látni, mit jelent a gyakorlatban a marokkói munkanélküliség. Az ember belép a bádogbarakkba és meghallgatja a családapát, aki hétszámra nem tud egy szeletke kenyeret adni a gyerekének. És más elolvasni a diadalittas francia hadijelentést egy csoport algériai "fellaga" megsemmisítéséről, és más egy már alig pihegő, haldokló arab kisgyerek testét az ember karjában tehetetlenül szorítani. A számok nem sokat mondanak, de a tapasztalat annál többet.
Életem javarészét Horthy-Magyarországon töltöttem és jól ismertem az egykori Valéria szegényeinek életét. Mégis elszörnyedtem azon, mit tett a két évszázadnál is rövidebb gyarmati sors az arab népekkel.
A törvényes ürügyek jogán elkövetett tömeggyilkosság és rablás szakadatlan láncolata volt ott az 1830 óta eltelt idő. Az arab nép nagy életerejét mutatja, hogy fegyvert fogni függetlenségéért és szabadságáért.
A történelem nap mint nap bizonyítja, hogy az igazságos felszabadító harcot nem lehet legyőzni. De nem mindegy, hogy mikor diadalmaskodik az algériai nép harca. Kilenc millió életről és sorsról van itt szó!
Szeretném, ha ezek az írások segítenének abban, hogy a mi olvasóközönségünk még jobban szívébe fogadja az algériai népet és annak nagyszerű küzdelmét. Vissza