Előszó
Ha ezeket az egyéni életeket leíró életrajzokat idő és hely szerint sorrendbe vesszük, a magyar légierő utolsó háborús három éve és az utána következő idők repüléstörténetének olyan részleteit ismerhetjük meg, melynek sehol nincs írásos nyoma. Sok lelkesedés, hazaszeretet, fájdalom és szenvedés, családi örömök és veszteségek tarkítják e sorokat, melyek olyanok, mint maga az élet. A sorokat írók, az utolsónak avatott, - egy évfolyamhoz tartozó repülőtisztek hiteles visszaemlékezései, - bemutatják az amerikai, angol, francia és szovjet hadseregek lényegében hasonló, a háború után pedig a magyar bolsevikok magatartását a kis népek repülő katonáival szemben. Esetenként bepillanthatunk az 56-os és az azután történtekbe is, melynek tanúi, átélői, szenvedői voltunk.
Nagyon kicsi Magyarország és ezen belül nagyon kicsi volt a m. kir. repülőgépvezető-pilóta társadalom. Nagyrészt mindenki mindenkit ismert, hallott róla, tisztelte, ha közel, ha messze volt tőle, de mindenképpen feltétel nélkül szerette. Minden repülőtéren egyformák voltak a szokások, a körülmények, mindenütt otthon éreztük magunkat és mindig egy nagy családi hátteret éreztünk magunk mögött.
Mi azokban az években születtünk, amikor a Kis-Trianonban 1920. június 4-én megkötött békediktátumot követően hazánk az összeomlás szélén állt, gazdaságilag kimerült, feldúlt, kifosztott állapotban volt. Csupán a románok által elhurcolt javak, főleg gördülő közlekedési eszközök, tenyészállatok értéke kereken 3 milliárd Aranykoronát tett ki, tizenkétszeresét annak a húszéves Népszövetségi kölcsönnek, amivel 1924-ben Magyarország állami és pénzügyeit valamint gazdaságát szanálták.
Kisgyermekek voltunk, amikor Bethlen István miniszterelnökünket V. György angol király fogadta és Lord Rothemere és Lord Newton szavakban és tettekben kiálltak éveken keresztül a Duna-medence határainak felülvizsgálása mellett, akik síkraszálltak a "Justice for Hungary" mozgalom szervezésével a megcsonkított Magyarország javára történő részbeni területi revízióért.
Vissza