A lovag napjai

Fülszöveg

Bródy Sándor szelleme mindig élt a családunkban. Igazándiból nem volt tíz szónál több, ami áthagyományozódott rám, de hogy rokoni példának tekintettem, ösztönzésnek, az biztos. Én magam a közvetlen családból személyesen csak Andrást ismerhettem, az ezerkilencszázötvenes évek közepén, végén. Kisiskolásként ott ülhettem a Jókai téri-Sztálin úti (akkor még) Rozmaring presszóban az asztalánál, kártyások, rossz lányok, cirkuszi mesterek között. Velünk szeretett beszélgetni. Édesapja kéziratait rendezgette. 1946-ban Goda Gábor, aki a Főváros kultúrtanácsosa volt, még elintézte, hogy a Sándor főherceg utcát Bródy Sándorról nevezzék el, de ahhoz, hogy a könyveit kiadják, 1949-től ő már kevés volt. Bródy Ernő híres politikus unokaöccse a zsidó hitközség jogi aktái között porosodott. A Bródyak közül mindenki más külföldön élt. Fivéremmel, dr. Benedek Pállal olykor írtunk egy-egy töredéket a, családi albumból, de csak mostanában éreztem elég öregnek magam ahhoz, hogy hosszabban elidőzzek az Íriás árnyékában.
Semmiképp sem életrajz ez. Mesék és álmok keveréke inkább, nem egy szer föltételezések és kitalációk, évszámok nélkül fennmaradt emlékekből szabott anekdoták, kávéillatú gyönyörűségek. Nem história, annyi szent. Okkal kerültem el a kronológiát is, hiszen ha Rá gondoltam - miként apámra sem tudok másként emlékezni egyszer az öregkora jutott az eszembe, másszor a katonakora, netán Rembrandt, az általa festett arcvarázsló.
Nos, itt áll most ötven mozaik-kocka az életéből. Ha csak annyi történik általuk, hogy valaki kedvet kap egy Bródy-kötetet elolvasni, már nagy haszonra tettem szert. Amit szívélyesen köszönök. Vissza