A Lónyay legendája

Előszó

Az 1859-ben alapított Budapesti Református Gimnáziumot, ahogy mi hívjuk, a Lónyayt, 1952-ben, a megfélemlítés légkörében a református egyház felajánlotta az államnak. Csak a rendszerváltás után, 1993-ban alakulhatott újjá kedves iskolánk, és folytathatja tovább áldásos tevékenységét. A Budapesti Református Öregdiákok Török Pál Egyesülete 2004. januári összejövetelén beszélgettünk arról, hogy milyen is volt a régi Lónyay szelleme, milyen is volt az a légkör, amelyben felnőttünk, és amely megalapozta kultúránkat, világlátásunkat, kihatott egész életünkre. Hogyan lehetne ezt feltárni, megismertetni az érdeklődőkkel, tovább adni utódainknak, a mai lónyaystáknak. Hogyan lehetne feltámasztani azt, ami megszakadt. Ez az eszmecsere szülte ennek a könyvnek a gondolatatát. Nem válogattunk a szerzőkben. Csak megpendítettük egykori diáktársainknak, ha találkoztunk, vagy ha összejöttünk néhányan, másokat megkerestünk, hogy akinek kedve van, vesse papírra gondolatait, emlékeit. Huszonnégyen álltak kötélnek. Válasz Amerikából: Köszönöm, hogy rábeszéltél a visszaemlékezésre és a rozsdás magyar nyelv használatára... Gratulálok a jó kezdeményezéshez. Üdvözletem a még élő iskola- és cserkésztársainknak - Sebők Lali (alias SLÉ). És írását így kezdi: Majdnem mindenki nosztalgiával emlékszik iskolai éveire, hiszen a fiatalság habzsolását és élményeit az idő múlása még meg is szépíti. A Budapesti Református Gimnázium esetében a felejthetetlen élményekhez hozzáadódik a hála, amit minden Lónyaysta érez. Személy szerint én, hosszú életem folyamán nem kerültem össze még egy olyan intézménnyel, amely kedvezőbb vagy nagyobb hatást tett volna egyéniségem, képességeim, jellemem fejlesztésére és sorsom alakulására. Mindezért örök hálával tartozom iskolánknak, és főleg a kiváló, gondos, áldozatkész tanárainknak. És ehhez hasonlóan a legsikeresebb magyar építész, minden díj kitüntetettje is boldogan ír, mert úgy érzi, hogy amit elért, amivé lett, az itt formálódott, ezek között a falak között. És a nemzet tanítói, egyszerű papok, pedagógusok ugyanazt a képet festik arról a fényről, amelyet tovább vittek, tovább terjesztettek a sötétségben, mint azok, akik a hírnév fényében tündökölnek. Mi az a világ, amely felfénylik mindezekben a sorokban? A négyágú gyertyatartó világossága, a négy láng: a hit, a haza, a tudomány és az erkölcs. A szabadság, amelyet nem korlátozott a fegyelem, hanem éppen elősegítette, hogy mindenki a maga jellemét formálhassa, a maga elképzeléseit valósíthassa meg a közösség erejével. És ezek együtt: az a kálvinizmus, amely testvérként fogadta a más vallásokat, az a magyarság, amely megbecsülte a többi népet, az a tudomány, amely viták tüzében edződött, és az az erkölcs, amely erényként tartotta számon a toleranciát. Vissza