A Literatura 1931-1932

Előszó

Aki a legmaibb francia irodalomról kiván áttekintést adni, annak nem szabad semmiesetre sem azt az új tényt elhallgatnia, amely - noha talán még nem is tudunk magunkban róla teljesen tiszta és végérvényes képet alkotni - igazában mégis döntően befolyásolja a Holnap minden irodalmi lehetőségét és iránykitüzését. Ez az új tény pedig: a Negyedik Rendnek az irodalomban való megjelenése. Ami eddig csupán mint kivétel jelentkezett a francia irodalom berkeiben, az most néhány év óta immár mind gyakoribb jelenséggé válik. A népies irodalom (populisme) és a Negyedik Rend irodalma az adott perc két legjelentősebb szellemi mozgalma. És pedig párhuzamos mozgalmak. Azok, akiknek érdekükben állana, hogy összeveszítsék egymással ezt a két mozgalmat, azt állítják róluk, hogy ellentétes irányzatnak. Törekvésük azonban aligha jár sikerrel, a közvélemény alighanem puszta szőrszálhasogatásnak fogja azt minősíteni. Mert a két mozgalom ugyanazokból az eszmei szükségletekből fogant s főként az, a realizmusnak szükséglete ajzotta őket ki magából, amely az érvényesülésért tíz év óta immár menthetetlenül el fogja az emberek lelkét. Az olvasók immár végkép megelégelték a pszichologizálásnak olcsó bazáráruját. Jól értsük meg persze: távol legyen tőlem, hogy akár a legmerészebb lendületű pszichológiai kutatásokat, akár a fantáziát, akár a lélek álmodozását, akár pedig a még oly szabadon röppenő képzelő erő jogait támadjam meg e szavaimmal. A művészet a valóságnak nem lehet a fényképe, hanem csupán szabad magyarázata. Nyomatékosan alá kell ezt húznom, nehogy túlkönnyű legyen azoknak a diadalmaskodása, akik olyan állításokat szeretnének rám oktrojálni, amiket eszem ágában sincs és nem volt soha képviselnem.
Azt a követelést állítom fel azonban, hogy a regény hőse ne legyen Légbőlkapott János, akinek nincs gyökere sem a valóságban, sem az időben. Nem létezhetik ember, akinek ne lennének családi, foglalkozásbeli vagy társadalmi kapcsolatai. Az ember ugyan kamarában, vagy szobában vagy nagy lakásban lakik, de mindenesetre házban, amely egyidejűleg korlátot is emel közte és embertársai között. Csakhogy azért lehetetlen ezektől az embertársaitól teljesen elkülönülnie. És lehetetlen főként őket mint igavonótársait elválasztania önmagától, amikor velők ugyanegy lánc csörög a lábán, akár műteremben, akár irodában, akár künn a földeken dolgozik is.
A nil humánum elsősorban vonatkozik az igazi, vérbeli regényíróra. Az író nem lehet soha főnixmadár, aki az önnön hamvaiból tudna új életre kelni. Ember csupán ő is, mint a többi ember s lábának minél keményebben kell e földön járnia, hogy a teremtett dolgokkal való sűrű érintkezéséből mindig új és új erőket gyűjthessen művészetéhez. Az invenció és a műalkotás nem fakadhat pusztán a képzelő erőből, hanem csakis a megfigyelés által megtermékenyített, felajzott imaginációból. S ez a megfigyelés rendszerint nem is közvetlen és nem is friss sütetü. Vissza