A levendula magyarországi elterjedése és gyógynövényként való felhasználása (dedikált példány)

Előszó

A levendula Magyarországra kerülésének körülményei és ideje
A levendula az ajakosok családjába tartozó, évszázadok óta gyógy- és dísznövényként termesztett Nyugat-Mediterrán területen őshonos évelő növény. Két legismertebb fajta a keskenylevelű (Lavandula angustifolia Mill.) és a széleslevelű levendula (L.latifolia Lf. MEDIC), valamint közismert még a kettő spontán hibridje, az „angol" levendula (L. intermedia EMERIC ap. LOIS).
A hazánkban régóta ismert és kedvelt növény idekerülésének körülményeit és idejét ma már lehetetlen pontosan kideríteni. Annyi bizonyos, hogy a Benedekrendi szerzeteseknek nagy szerepe volt a magyarországi növénytermelés és kertkultúra kialakításában. A gyógyítás tudománya is sokat köszönhet nekik. „Fő menhelyet találtak a tudományok és különösen a gyógytan — a középkor sötét ideji alatt a zárdákban a szerzetesek között, kiválólag a bencések voltak azok, kik a gyógytannal legtöbbet foglalkoztak." Boros Ádám feltételezi, hogy a levendulát is a bencések honosították meg az Itáliától északabbra fekvő országban, így lehet, hogy nálunk is. Ha Alberico BENEDICENTI „Malati, medici, e farmacisti" c. 1924-ben megjelent könyvében a „nardo" név a levendulával azonos (márpedig több ókori, középkori szerzőnél találkozunk ezzel az elnevezéssel), úgy hazánkba más közvetítéssel is eljuthatott. Az említett műből ugyanis megtudhatjuk az 1150-es évek gyógyszer- és fűszerkereskedelméről, hogy legfontosabb központja Konstantinápoly volt, ahol Babilónia, Mezopotámia, Perzsia, Egyiptom, Palestina, Oroszország és Magyarország kereskedői találkoztak. Vissza