A létezés álma

Előszó

Ha végigtekintünk azokon a kiállításokon, melyeket az utóbbi időkben Magyarországon. Európa más részein és Amerikában rendeztek fiatalabb japán művészek munkáiból, kitűnik, hogy többé-kevésbé ugyanaz az anyag forog szerte a világban. Miért van ez így, s miért jellemzőbb ez nagyobb mértékben a japán, mint a másfajta kiállításokra? A két fő ok a válogatóban és a válogatás tárgyában rejlik. Aki válogat, vagyis a kurátor vagy az ötletgazda, ritkán teszi vagy teheti meg ezt első kézből. Nem ismerjük eléggé Japánt, s egy mutatós kiállítás nemzetközi színtéren már bevett alkotók műveiből még mindig elég egzotikusnak és újszerűnek hat, hogy az esetek nagyobb részében ne legyen szükség újabb trendek feltárására, nem is beszélve arról, hogy ezeknek a műveknek „különösként" történő azonosításának és interpretálásának már jól bejáratott útjai vannak az átlagos kiállításlátogató számára. A másik ok a japán művészeti élet sajátosságaiból fakad, melyről bővebben esik szó majd e katalógus tanulmányaiban. Itt csak annyit e témáról, hogy a magas szinten, kifinomultan szervezett japán társadalomban a számos, egymással párhuzamosan létező művészeti formák között elkülönülnek az „exportra" és a „belső piacra" termelő művészeti áramlatok, ami azzal jár együtt, hogy a felületes szemlélő szinte biztosan csak az előbbivel találkozik, tudomást sem szerezve esetleg az utóbbi létezéséről. További nehézség, hogy a megszokottól eltérő japán kortárs művészet értéséhez nincsenek meg az eszközeink, s felmerül az is, mennyit érthetünk meg egyáltalán belőlük európai neveltetésünkkel, mi az ami egyáltalán „átjöhet" a számunkra? Pontosan erről e kérdésről szól, s így a kiállítás témájába szervesen illeszkedik Szemző Tibor Átjárás?/Snap 2 című darabja, mely a kiállításmegnyitó után hangzik el.
Természetesen jelen válogatásnak nem kívántuk azt a szerepet szánni, hogy a fentebb jelzett hiányt - akár csak részben is - egy csapásra felszámolja, csupán azt az erényt szeretnénk neki tulajdonítani, hogy a válogató tekintet nem állapodott meg az első. felkínálkozó lehetőségeknél, hanem eljutott olyan fiatal alkotókhoz és trendekhez is, melyek külföldön még alig vagy egyáltalán nem mutatkoztak be, noha Japánban már nem teljességgel ismeretlenek. Ez a legnagyobb előnye annak, hogy e kiállítás alapvetően független szervezőmunka eredményeképpen jött létre. Igyekeztünk végül olyan alkotók műveit is bemutatni, akik a nyugatitól jelentősen eltérően viszonyulnak az alkotói folyamathoz s magához a művészethez, és akikről azt gondoltuk, hogy bemutatásuk - többek között épp e jellegzetességük folytán - aktuális lehet a magyar képzőművészeti szcénában.
A Fővárosi Képtár Budapest egyik legrégebbi képzőművészeti gyűjteménye, elsősorban magyar művészetet gyűjt és állít ki. Vezetői a múlt század végétől mindig a legprogresszívebb kortárs alkotókra koncentráltak és így van ez ma is. A kilencvenes évektől kezdve azonban itt is elkerülhetetlen, hogy visszatérő rendszerességgel az egyetemes művészet legfontosabb jelenségei és régiói is helyet kapjanak. Évről-évre vendégül látunk külföldi kiállításokat, amivel célunk kettős: a hazai közönség sokkal szélesebb látóhatárú kiszolgálása, valamint múzeumunk nemzetközi megismertetése. A mostani japán kiállításig ennek hatóköre többnyire Európáig terjedt ki. ebben az évben az egyetemes művészet teljesebb spektrumát próbáljuk befogni, hiszen a világ nagy, és lenyűgözően érdekes. A fiatal japán művészek kiállítása után amerikai művészek következnek, és bízunk benne, hogy a jobb megismerés utáni vágy kölcsönös lesz. A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum Templomterének barokk rom architektúrája egészen egyedüli alkalmat nyújt minden művésznek a megmérettetésre, a jó műveket felemeli, a gyengéket letaszítja. Szintén remélem, hogy a japán művészet mostani bemutatkozása teljes siker lesz, művésznek és közönségnek egyaránt. Vissza