Madelaine

Előszó

Részlet a könyvből:
Bérisson türelmetlenkedni kezdett. Fél nyolc már ötperccel elmult és Madelaine még mindig nem jött. Vajjon hol késhet? - töprengett, mikor hirtelen eszébe jutott, hogy nem hétre, hanem nyolcra jelezte jövetelét, mert "hátha nehéz lesz az öreget megpuhítani."
Az öreg, akit meghitt perceikben így becéztek egymás közt Bérisson, a bankár és Madelaine, a barátnője: Dumerc államtitkár volt, a kereskedelmi miniszterium szállítási osztályának elnöke és vezetője, Lagrange miniszter úr jobbkeze. Őt kellett megpuhítania Madelaine-nek, aki értett a férfiszívek puhításához.
- Csak azután én ne járjak pórul ezzel a puhítással - elmélkedett Bérisson, aki az öregedő férfi makacsságával ragaszkodott Madelainehez. Nem annyira szerelemből, hiszen az ő üzleti gondokkal teletűzdelt hétköznapjai nem engedtek neki arra időt, hogy a szerelmet, a forró nagy érzést, a lángoló szenvedélyt megismerje. Ő csak amolyan nyájas idegen volt a szerelem országában, amolyan átutazó, akinek sohase volt alkalma és elég ideje ahhoz, hogy Ámor birodalmának csodás kincseit felfedezze. De nem is törte magát utána. A nőket megfizette, jól bőkezűen s ha egyébként megfeleltek szeszélyeinek, bogarainak, nem törődött többé velük. Madelaine nem az első nő volt e különc agglegény életében, akivel Bérisson összeakadt, de valahogyan megszokta ennek a szép, pompás termetű, üde leánynak a társaságát, akiben sok élelmességet, üzleti érzéket fedezett fel s nemcsak dús, hullámos szőke hajáért, hanem ezekért az üzletember előtt oly rokonszenves tulajdonságokért is többre becsülte őt eddigi meglehetősen rövid és muló kalandjainál. Vissza