A lelkigondozás órája

Fülszöveg

Pályakezdő lelkészjelölteknek szánjuk ezt a kötetet, azzal a reménységgel, hogy megvalósul a Magyarországi Evangélikus Egyházban a lelkészképzés gyakorlatra felkészítő, hatodik éve. A mindennapi lelkigondozói munkára készítenek fel a kötetben található tanulmányok. De mit vár a gyülekezet a pályára készülő, fiatal lelkészjelöltektől? Néhány választ gyűjtött össze egy szórványgyülekezetben élő, nyugdíjas tanárnő a következő ajánlással: „Fogadják szeretettel ezt egy fiatalokat és egyházát szerető és féltő, nagymamakorú egyháztagtól." „A gyülekezetépítés munkájában kell megelevenednie egyházunknak. Egészséges, szeretetteljes légkörnek kell kialakulnia a »civil« szolgálók és a professzionális szolgálatvégzők között, hogy ne vetélytársat lássanak féltékenyen egymásban, hanem fogadják el egymást az egyház- és gyülekezetépítés szolgálatában, így maradjon ideje a lelkésznek a lelkigondozásra: család- és beteglátogatásra, egyéni beszélgetésekre is." „Őrizzük az ősi tradíciókat, de járjunk nyitott szemmel - idősebbek és fiatalabbak! Lássuk meg, mit kell újra fogalmazni, és a továbbélést jelentő lelkiséget továbbadni a jövő nemzedéknek." „Legyenek mellettünk segítő munkatársak - ki, miben jártas tehetsége szerint, azt végezze! Mindig köszönjük meg a gyülekezet előtt az elvégzett feladatot... Ne legyünk féltékenyek munkatársainkra soha, ahogy a lelkésznék sem a fiatal lelkésznőkre. Mindig képzeljék magukat a helyükbe, igyekezzenek szeretetteljes, családias légkörben élni velük... Tudok olyan fiatal segédlelkésznőről, aki az első karácsonyestét egyedül töltötte az első munkahelyén, mert a főnöke családjának eszébe sem jutott, hogy meg kellene hívni magukhoz munkatársukat." „A falusi (sokszor igen szegény) emberek igyekeznek tőlük telhetően ajándékot hozni. Hallottam olyan esetről, amikor a papné az öreg néninek azt mondta: »Ó, már annyi a tojás a kamrában, hogy nem tudom hova tenni!« Gondoljunk ilyenkor az »özvegyasszony két fillérje« bibliai történetre, és szerezzünk örömet a vendégnek azzal, hogy szívesen köszönjük, és nem semmibe vesszük jószívű ajándékát." „Egy alkalommal a teológiát éppen elvégzett, segédlelkészi szolgálatra kikerült, ifjú lelkészjelölttel találkoztam. Mivel szülei jó barátaink voltak, bizalmasan mondta el több problémáját, egész komoly dolgok is szóba kerültek. Miután befejeztük a beszélgetést, kértem, vigyük Isten elé ezt a nagy kérdést, mert emberileg segíteni ezen lehetetlen. A közös imádság után meghatottan mondta: »Velem eddig még senki kettesben nem imádkozott.« Meglepődtem, és elszomorodtam... Azóta imádkozom érte, legyen társa a közös imában, és így tudjon ő is vigaszt adni a hozzá fordulóknak." Vissza