Előszó
Részlet a könyvből:
A szülőföldről már több mint hetven éve tartó, kényszerű vagy önként vállalt, de napjainkban sem, szűnő áttelepülés következményeként, s eközben a bukovinai székelység...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A szülőföldről már több mint hetven éve tartó, kényszerű vagy önként vállalt, de napjainkban sem, szűnő áttelepülés következményeként, s eközben a bukovinai székelység hivatalos áttelepítésével, mini. egy húszezerre-huszonötezerre tehető a Magyarországon élő székelyek száma. A székelyek jellemző sajátossága a magyarság más népcsoportjaihoz képest, hogy jobban számon tartják egymást, keresik és megtartják egymással a kapcsolatot - erős bennük a közös eredet, az együvé tartozás tudata; a szülőföld szeretete, hagyományaik ápolása. A magyarországi székelyek már a két világ, háború között létrehozták egyesületeiket, s például Budapesten Székely Kör is alakult. Az ötvenes évek elejétől azonban, mint annyi más szervezet, ezek sem működhettek tovább. A későbbi évtizedekben a kiemelkedő személyiségek: Domokos Pál Péter és László Gyula, a nemzetközi tekintélyű tudósok, Bálás Gábor jogtörténész-író, Tamási Áron író, majd a fiatalabb nemzedékből Tamás Menyhért költő, Macskássy Izolda grafikusművész, Kóka Rozália népdalkör-vezető, néprajzkutató, Szőts Zoltán történész, múzeumigazgató, a közéleti személyiségek közül Vékás Domokos kolozsvári magyar konzul, valamint a baráti és ismeretségi körükbe tartozók őrizték a székely szellemiséget, s kísérték aggódó és a lehetőségekhez igazodó cselekvő figyelemmel a népcsoport sorsát. A nyolcvanas évek második felében a szülőföldön egyre fokozódott az eszeveszett falurombolási düh, A - hitünk szerint - ezerháromszáz évvel ezelőtt kialakult székelységet, a magyarságnak e különleges sajátosságú népcsoportját, amely csodával határos módon élte túl a Kárpát-medence viharait évszázadokon át, még soha nem fenyegette oly közelről, mint azokban az években a közösségi halál: szülőföldjéről elüldözték, falvait, templomait lerombolták; eltiltották nyelvének használatától, dalaitól; meg akarták fosztani múltjától. A magyarországi székelység körében egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tenni kell valamit, s ennek érdekében ki kell állni a nyilvánosság elé, mégpedig szervezeti formában. Kezdetben Bálás Gábor, Domokos Andrea, Domokos Jenő, Szőts Zoltán keresték fel azokat a már ismert székely származású embereket, akikről feltételezhető volt, vállalják a nyilvánosságot, s elmentek azoknak a falvaknak a többségébe is, ahol jelentősebb székely lakosság él. Bálás Gábor Székelyek nyomában című sikerkönyvét követően ebben az időben jelent meg az általa szerkesztett, s többségében székely származású szerzők által írt A székely művelődés évszázadai című könyv, amely a szerzők szándéka szerint a hazai lakosság figyelmét kívánta ráirányítani arra, hogy milyen kulturális értékeket veszíthetünk el végleg. Hosszú, gondos előkészítő és szervező munka eredményeként - miután a hazai politikai viszonyok már nem akadályozhatták - 1988. szeptember 22-én Budapesten ismét megalakult a Székely Kör. Az alakuló közgyűlésen mintegy kétszázötvenen vettek részt.
Vissza