Fülszöveg
Egészen különös, sok helyütt varázslatos szépségű, másutt a német romantika végzetes borzalmaira és látomásaira emlékeztető, helyenként Buzzati-szerűen vizionárius, másutt Alain Fournier-re rájátszó módon sejtelmes regényének epilógusában a szerző egy párbeszédet hallgat ki: idős író és fiatal pártfogoltja beszélgetnek arról, hogy a világirodalom minden műve egyetlen szuperalkotás mozzanatának, részének fogható fel; minden alkotás előzménye, vagy éppen folytatása egy másiknak, akár egy még meg sem született remekműnek. Maga a regény is ebben a szellemben íródott, és jórészt magáról a regényírásról szól.
Egy fiatalember vidéki rokonához.utazik apja szándéka szerint, hogy megismerje a tanyai életet, a kétkezi munkát, ám minderről szó sincs: az ifjú nagyobbrészt egyedül van, rálel rokona naplójára, megtalálja valahai szerelmének búcsúlevelét, felfedezi a rokon ennek alapján készülő regényét Ettől kezdve valóság és szövegek, valóság és emlékek, illetve azok leírásai álomszerű...
Tovább
Fülszöveg
Egészen különös, sok helyütt varázslatos szépségű, másutt a német romantika végzetes borzalmaira és látomásaira emlékeztető, helyenként Buzzati-szerűen vizionárius, másutt Alain Fournier-re rájátszó módon sejtelmes regényének epilógusában a szerző egy párbeszédet hallgat ki: idős író és fiatal pártfogoltja beszélgetnek arról, hogy a világirodalom minden műve egyetlen szuperalkotás mozzanatának, részének fogható fel; minden alkotás előzménye, vagy éppen folytatása egy másiknak, akár egy még meg sem született remekműnek. Maga a regény is ebben a szellemben íródott, és jórészt magáról a regényírásról szól.
Egy fiatalember vidéki rokonához.utazik apja szándéka szerint, hogy megismerje a tanyai életet, a kétkezi munkát, ám minderről szó sincs: az ifjú nagyobbrészt egyedül van, rálel rokona naplójára, megtalálja valahai szerelmének búcsúlevelét, felfedezi a rokon ennek alapján készülő regényét Ettől kezdve valóság és szövegek, valóság és emlékek, illetve azok leírásai álomszerű együttesbe olvadnak össze. Különös epizódok sorjáznak, melyeknek látszólag semmi közük egymáshoz, ám egyre sűrűbbre szövődnek az összekötő szálak is: egy színpompás, különös, galamb nagyságú madár bukkan fel rendre, hol halottan hullva le egy faágról, hol egy madárkereskedő boltjában, hol álmokban, hol egy készülő regény lapjain. A lélekmadár telistele van utalással, rájátszással, allúzióval, de nem szövegszerűen, hanem a motívumok, a lelki rezdülések, a figuraépítés, a szituációalkotás, a mitolo-gémák, a toposzok szintjén. Az író már nem a regényhez tartozó zárszavában rövid nyilatkozatban ítéli el a posztmodern és neo-posztmodern szövegzuhatagokat. Az ő regénye is posztmodern mű a javából, csakhogy valóban „egy emelettel mélyebben" van megalapozva. Jelentős, fontos regény, minden művelt és gyakorlott olvasónak érdemes ajánlani.
Központi Könyvtárellátó
Vissza