Előszó
Az embereknek kétfélelépp lehet szolgálatot tenni: anyagi és szellemi javak közlése által. Az erkölcsi törvény felebarátaink szolgálatát kötelességünkké teszi s ennek köszönheti létét a sok emberbaráti intézménye és a jótékonyságnak sokszerű megnyilvánulása. Mindezek azonban túlnyomórészt az anyagi szükségletek kielégítésére, az anyagi nyomor enyhítésére irányulnak. Ez úgyszólván természetes is, mert az ember alantas fokozatú szellemlény létére az anyagi nyomort, az emberi inséget sokkal közvetlenebbül érzi, mint a lélek nyomorát és inségét.
Vannak azonban éhező, kereső lelkek, akiket az anyagi javaknak sem bősége, sem hiánya nem nyügöz le, s akik mindezeken túl olyan szellemi értékek után sóvárognak, amelyek őket tisztább, magasabb eszmék és érzések világába emeljék. Aki ezeknek az éhező lelkeknek táplálékot nyújt, úgy vélem, éppen úgy az erkölcsi törvény parancsát teljesíti, mint az, aki az éhezőnek kenyeret ad.
Ez a gondolat indított arra, hogy Vitovszky verseinek legjavát összeválogatva, a kiadást lehetővé tegyem, hogy mások is részesülhessenek általuk abban a lelki örömben, amelyet nekem szereztek.
Vitovszky István csak elemi iskolát végzett egyszerű munkásember. Hogy versei mégis úgy tartalom, mint alak tekintetében igazi költői alkotások s nem egyszer filozófiai magaslatig szárnyalnak föl: szolgáljon ez annak bizonyosságául, hogy az inspiráció igazán szellemi ajándék, amely magasabb helyről jő, ahol nincs személyválogatás, ahol nem az jön tekintetbe, hogy valaki előkelő-e, vagy megvan-e a nyers emberi tudományokban a legmagasabb kvalifikációja, hanem csak az, hogy megvan-e hozzá a finom felvevő érzéke, érzelemvilágának szines gazdagsága és a legfőbb lelki értéke: benső szívbeli alázatossága.
Örömmel bocsátom útjára ezt a kedves kis könyvet s kérem az Istent, hogy az olvasót is ajándékozza meg ezekkel a legdrágább lelki értékekkel.
/Pátkai Pál/
Vissza