A lélek örvényében

Előszó

Arcodat keresem, Uram!
Hát most, emberke, hagyd el egy kicsit foglalatosságaidat, rejtőzködj el egy kicsikét gondolataid özöne elől. Feledd a terhes gondokat és tedd félre fárasztó szórakozottságodat. Időzz egy kicsit Istennél, és nyugodj meg egy pillanatra Benne!
Lépj be lelked hajlékába; zárj ki onnan mindent Isten és mindaz kivételével, ami segít az O keresésében; bezárva ajtód csak Öt keresd. Mondd most, teljes szívem, mondd most Istennek: Arcodat keresem; Vultum tuum, Domine, requiro.
Most tehát Te, Uram és Istenem, tanítsd meg szívemet, hol és hogyan keressen Téged, hol és hogyan találjon meg Téged.
Uram, ha nem vagy itt, hol keresselek Téged, távollevőt? Ha pedig mindenütt vagy, miért nem ládák Téged, jelenlevőt? Az biztos, hogy megközelíthetetlen fényben lakozol. És hol van a megközelíthetetlen fény, vagy hogyan jutok el e megközelíthetetlen fényhez? Vagy ki vezet engem, ki vezet el arra, hogy meglássalak benne Tégedet? Tehát milyen jelek révén, milyen arc mögött keresselek? Sohasem láttalak Téged, Uram, Istenem; nem ismerem Arcodat.
Mit tegyen, Magasságbeli Isten, mit tegyen ez a te távoli számkivetetted? Mit tegyen szolgád, akit szerelmed szorongat, és messze vettetett Arcod elől? Emészti a vágy, hogy lásson Téged, és távol van tőle Arcod. Szeretne Hozzád járulni, és lakásod hozzáférhetetlen számára. Arra vágyakozik, hogy megtaláljon, és nem tudja, hol vagy. Keresve keresne, de nem ismeri Arcodat.
Uram, Istenem és Uram vagy, és sohasem láttalak Téged. Te teremtettél és újraalkottál, és sohasem ismertelek Téged. Végül azért lettem, hogy lássalak, és sohasem tettem azt, amiért teremtettél.
De, Uram, meddig tart még ez? Uram, meddig feledkezel el rólunk? Meddig fordítod el Arcod tőlünk? Mikor tekintesz felénk, hogy meghallgass bennünket? Mikor világosítod meg szemünk, és mutatod meg nekünk Arcodat? Mikor adod vissza Önmagad nekünk?
Tekints ránk, Uram, hallgass meg és világosíts meg bennünket! Mutasd meg Magadat nekünk! Add vissza nekünk Önmagadat, hogy boldoguljunk, mert nélküled, ínség a sorsunk. Könyörülj meg rajtunk, akik küszködve igyekszünk Feléd, akik semmit sem tehetünk Nélküled.
Taníts meg engem, hogy keresselek, és mutasd meg Magadat a keresőnek; mivel nem kereshetlek, ha Te nem tanítasz, és megtalálni se tudlak, ha nem mutatod meg Magadat. Keresselek vágyakozva, vágyakozzam Rád keresve, találjalak meg szeretve, és szeresselek, ha megtaláltalak!
Szent Anzelm (Proslogion, 1) Vissza