A látogató

Fülszöveg

Orvos nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincs hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye, állandó tagját - a szöveg első személyben szóló alanyát - tekintsük egy gyámhatóság képviselőjének, aki az emberi kudarcoknak, a társadalmi együttélés üzemzavarainak, a normáinktól eltérő viselkedésmódoknak főképpen azzal a körével áll szemben mint anyagával, amelyek gyerekeket sújtanak. Ügyei - emberi sorsok és kapcsolatok rövidebb-tartósabb csődjei - meglehetős bőséggel és bizonyos statisztikai állandósággal újratermelődnek. A szereppár másik tagja tehát folyvást arcot cserél, mégis fájdalmasan ismerős. A regény beszélője egy zsúfolt munkanap lehetséges színhelyein végigmenetelve, rögzítve, amit épp abban a pillanatban, és értelmezve, amit általában csinál, megpróbálja némiképp világosabbá tenni helyzetének megszüntethetetlen konfliktusát: a személyes és a személytelen szolidaritás, morál és gyakorlat ütközéseit, végül is az én és a másik ember kapcsolatának néhány - számára fontos - elemét. Arcok és tárgyak, emlékek és lehetőségek járulnak közben elé, s nem tér ki a kísértés elől, hogy amennyire csak tud, odafigyeljen rájuk. Vissza