A láthatatlan szélmalom

Előszó

Részlet a könyvből:

Ungon innen, Beregen túl, se kint, se bent, szóval Karcagon, lakott egy nagyon öregasszony egyetlen unokájával. Az öregasszonyt Náni néninek csúfolták, az unokáját meg tedd ide, tedd oda Pitypotynak. Ennek az öregasszonynak volt egy szélmalma, amely olyan magas volt, hogy a tetejét a torony, ha lábujjhegyre állt, se érte el. Ennek a hetedik emeletén volt az öregasszony lakása és míg az unokája azzal foglalkozott, hogy azokat a keserű sóhajtásokat őrölte, amiket nem az ő malmába szántak, addig az öregasszony foglalkozása különös volt. Ebből állt ni.
Először is minden eső alkalmával megtüzesítette a vasalóját, egyet-kettőt rázott rajta és iszonyú buzgósággal kivasalta a gyűrött szivárványt, amit a malom hetedik emeletén tartott és szárított kötélen, mikor sütött a nap. Mikor azután az eső szünetelőfélen volt és a nap rásandított a megmosdatott, murcos világra, akkor ezt a kivasalt szivárványt kifeszítette a maga szélmalma meg a dorozsmai szélmalom közé és kuncogva, kedvesen viháncolva táncraperdült.
Másodszor, vagy már harmadszor is van, mit tudom én, hiszen egy ember foglalkozását manapság nagyon nehéz számontartani, tehát mondjuk, hogy ötödször, ez az öregasszony azzal is foglalkozott, hogy a szakadozott felhőket összevarrta, megfoltozta és úgy adta át gazdájának. Kapott mindezért fizetésül egy héten hat napot, a hetediket meg ráadásul. Vissza