A láthatatlan hajós I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

A gyermek.

Fenn a hegyen már esett az eső, lenn a völgyben, a város fölött, még csak most jöttek sietve a nagy szürke fellegek, mint valami szürkekámzsás barátok, akik elkéstek a titkos összejövetelről. A nyári levegő meleg volt, a kisváros kihalt. A mellékutcákból, a nagy, gyümölcsöskertekkel körülölelt apró házak felöl, amerre tímárok, pintérek és egyéb mesteremberek laktak, különböző szerszámok tompa kattogása hallatszott. A rakoncátlan, merész patak felöl, mely a városon nagysietve keresztülfutott, hogy mielőbb elérhesse küldetésének célját: a Sebes-Köröst, - nehéz kalapácsütések hallatszottak a kovácsműhelyből. Egyéb semmi. Mintha az egész erdélyi kisváros halott lett volna.
A kovácsműhely udvarán, hátul a kocsiszinben, három kisleány játszadozott. Két hatesztendős és egy tízesztendős. A kisebbek, Biri és Ágnes, ikrek voltak is a kovács gyerekei. Emese, a nagyobbik, a részeges Lantos borbély leánya volt, a szomszédból.
A játékot Emese vezette. Egy moly- és egérrágta kázsmirkendö csüngött le válláról, melyről azt állította, hogy az hermelinköpenyeg. A kis ikrek a legkomolyabban elhitték.
- Én vagyok a királykisasszony - magyarázta Emese - és ti vagytok az apródjaim. Ti utánam jöttök én a köpenyegem sleppjét fogjátok, hogy a földre ne érjen. Most megyünk a várkastély kertjén keresztül a kocsimhoz. Értitek? Vissza