A lábatlani református egyház és templom története

Előszó

Nyaranta elnéztem nagy szüleim házát, amikor meszelték. Olykor látszott. hogy milyen vastag, kemény a mészréteg a vályogfalon. Csaknem 130 nyáron fogtak meszelőt lakói, hogy az előző évi koszt eltüntessék, a romladozott falakat kijavítsák. A ház sarkától, magasra emelkedő kertjéből, vagy a szintén dombon fekvő temetőből és a határ szinte minden egyes pontjáról pedig csodálattal néztem azokat a falakat. amelyeken 600 esztendő szorgos kezei és hitvalló munkásai helyezték el ujjlenyomataikat Oly természetesen, s mégis figyelmet felkel tőén áll a templom a domb tetején, hogy lehetetlen közömbösen elmenni mellette. Nem sikerült nekem sem, de erre csak egy mentségem van: körülöttem az egész falu, a már meghalt és a még élő emberek ugyanígy ''fertőzöttek" voltak a templom titkaitól. Szálltak a legendák és mondák, s ahogyan én hallgattam ezeket szájtátva, ugyanilyen dobogó szívvel hallgathattak előttem is századokon át a gyerekek. Senki nem tudott "biztosat'', mégis mindenki tudott "valamit" a templomról, a régi korokról, ami/ ő is úgy hallott "öregapjától". És a templom néma méltósággal hallgatott, és őrizte titkát a hegytetőn, mint kősziklára épített ház - állta a kérdések, a kíváncsiskodók, a tudósok vagy épp a háborúzó vitézek rohamait. Érdekes, hogy volt egy vár is a faluban. Védelmül, menedékül. Az elpusztult, még alapjait is kiszedték a földből. A "védtelen" templom pedig - háborúk ide, háborúk oda, - ma is áll. Még érdekesebb: ma is azt a célt szolgálja, amiért századokkal ezelőtt falait megépítették, oltárát felszentelték. "Csak" erre jó, hogy benne a földi, kézzel csinált házban nem lakó, mégis minden szegényes hajlékban ottlévő Istent imádják. És a templom ezt is megőrizte századokon át... Pedig népét sokszor próbálták erre-arra terelni vagy kényszeríteni, de amíg látta a házai, munkája, földjei fölé magasodó "erős várat", addig tántoríthatatlanul maradt oltalmában. A latin mise éppúgy fenségesen zenghetett benne, mint az ősi zsoltár, vagy - ahogy az öregek mondták - a török müezzin éneke. Mindegy volt hogyan, csak Istent hívjuk segítségül a mi templomunkban. És a reformációra tért falu mint elhagyhatatlan örökséget, átvette a római rítusú templomot, mert falai erősen álltak - s mert az ő templomuk volt. Vissza