A kurucok harca az árulók ellen

Előszó

Részlet a könyvből:

1708. augusztus 28. Derült nyári nap, szinte szikrázik a föld, a fák levele a kora reggeli nap sugarától. Ocskai 900 huszárja jókedvüen gyülekezik Vendég község határában. 6 órakor reggel indultak el a huszárok, indulás előtt Ocskai így szólt:
- Létrejött a békesség, ma nem harcolni megyünk, hanem Pyber püspököt és a nemességet kísérjük el gróf Pálffyhoz.
Nyolc óra tájban Nagy-Tapolcsány városa alatt egyesültek a huszárok a trencsénmegyei Nagy-Ugróc felől jövő Pyberrel és a nemesekkel. Vígan szólt a nóta, harsogtak a tárogatók. Felső-Elefánt községben Bokros Pál alezredes is csatlakozott hozzájuk csapatával. Dél felé átkeltek a Nyitra-folyón. A gyönyörű, erdőkoszorúzta völgyben egyszercsak Pálffy 3000 német lovasa és sokszáz gyalogosa tünt fel. És ekkor olyasmi történt, ami az egész magyar sereget megbénitotta egy pillanatra. Ocskai és Pálffy kiváltak seregeik éléről és tárt karokkal közeledve egymáshoz, összecsókolóztak.
Egy kuruc vitéz tér legelőbb magához, kirántja pisztolyát és az ölelkezőkre lő. Bokros elkiáltja magát:
- Árulás! Mind utánam, aki igaz kuruc! - s ezzel megsarkantyúzza lovát, vágtatásba kezd.
De már késő. A sokszoros túlerőben levő német hadak körülveszik a magyarokat és csak a leghátul álló 2-3000 embernek sikerül megmenekülni.
Az erdőből, a menekülők zajára felrebbent varjak csapatostul keringenek a halottak fölött. Vissza