A Kunszentmiklósi Református Baksay Sándor Reálgimnázium értesítője az 1925-26-ik iskolai évről

Előszó

Részlet a kötetből:

Baksay Sándor emlékezete

A nagypeterdi kis rektorházból úgy indult el egykor ő is, amint bármely más igénytelen kisdiák indul el a szülői házból, midőn a messze gimnázium ódon kapuja kitárul előtte. Ment, ment a lankás domboldalon szelíden kanyargó gyalogösvényen és ragyogó gyermekszemmel szüntelen figyelte a sárga tarlón terjeszkedő szederindákat, vajjon fekete-piros gyümölcsük érett-e már. Hófehér ruhába öltözött édesanyjának csókja még ott melengett homlokán és e melegség szárnyat adott fiatal lelkének, pici méhe szárnyát, amivel át,- meg átrepült az ormánsági napsütötte tájon, hogy egy egész hosszú életre szóló szederinda-termést szerezzen magának...
Végre aztán megérkezett. Megérkezett úgy, amint csak igen kevés halandónak adatott megérkeznie. A patriarkhák fehér fürtjei koszorúzták nemes homlokát és az emberek úgy tekintettek fel rá, mint az olyan férfiúra, akinek útja már az örökké fénylő csillagoknak tart. Övé volt minden tisztelet és minden szeretet, ami az élet arany koronáját drágagyöngy gyanánt teljessé teszi. Sikereinek szép kék taván úgy úszott életének ezüst bárkája, mint egy antik álom és mikor révbe ért: eljött őt ünnepelni népének minden nagy fia és a megbecsülés babérágát küldte néki koronás királya is. Óh, az ő halála nem is volt halál, hanem megdicsőülés a magyar Sion hegyén. Vissza