A kultúra felelőssége

Előszó

MIÉRT SZÓLOK?

Ez a munka "A pedagógus panasza" folytatása: befejező része. A nevelő széttekintő szemléje ez kultúrtörekvések felett, hogy hibákra mutatásokkal, tévesztett és elhanyagolt utak megvilágításával levonjon legelsősorban a magyar nevelő, de minden művelt lélek s a művelt társadalom számára is időálló tanulságokat. Alapjában véve e sorok nagy lelkiismeretvizsgálatra hívnak: mába nyúló letűnt idők, jelen élet szólít a kultúra lelkiismeretvizsgálatára. Következik ebből, s tapasztalatok alapján már itt hangsúlyozni kell: a munka egységes egész; egy-egy fejezet kikapkodása alapján Ítélkezés, megértés, vagy meg nem értés nem egyéb, mint az igazság összekötő fonalának szétszaggatása: barbár szellem, amely így még a legszebb imát is blaszfémiává mocskolhatja. Túl óravázlatokon, módszerkomédiákon, túl az iskolákká bővült házitanítás tanterempedagógiáján, a gyermekről nem sok szó lesz e részben, és mégis minden sora a gyermekért szól.
Mindnyájan tudjuk, éreztük és láttuk: a közelmúlt és jelen nagy mozgolódásaiban pedagógiai reformok valósággal dúltak, s éles szemek aggódva figyelték: az az intézmény, amelynek éppen a legválságosabb időben volna feladata, hogy orkánban, viharban rendíthetetlenül álljon, s a sárban csúszkálás közben mindig fölfelé mutasson, nem esik-e áldozatul a reformláz dúló munkájának. Harcolt a múltba soha elmélyedni nem tudó s elmultakra fölényesen néző új-hirtelenség a réginek szilárd alapokon álló, messzibe építő megfontoltságával, időknek szóló komolyságával. Vissza