A különc

Fülszöveg

A különc, Huysmans legismertebb, legkülönösebb regénye. Igazi kultuszmű. Messze megelőzte korát, így megjelenésekor komoly botrányokat kavart, ám termékenyítő hatása mindvégig érezhető a 20. század irodalmában. Szerb Antal szerint: "Ez a regény a dekadencia kézikönyve." Magyarul először és utoljára 1921-ben jelent meg "Kosztolányi Dezső bravúrosan lüktető, nagyvonalú és kongeniálisan színes fordításában" - írta a Nyugat kritikusa 1922-ben.
A regény betegesen esztétizáló főhőse, Des Esseintes herceg kiábrándult kora társadalmából, és elvonultságában a végletekig fokozva éli meg a művészetet, a műviséget. Semmi nem kell neki, ami természetes. Ad absurdum fokozza az érzékelés adta élvezeteket: illat-, íz- és színorgiákat rendez, "belső szimfóniákat játszik". Külön világot próbál teremteni magának, de minden kísérlete a visszájára fordul (mint a mű eredeti címe is jelzi: A rebours).
A különc a modern irodalom egyik alapműve, születésének egyik legfontosabb dokumentuma. Szinte enciklopédikus teljességű összefoglalást ad kora emberének lelki állapotáról, a kor művészetének szinte minden területéről (Poe-tól Flaubert-en és Baudelaire-en át Mallarméig, Moreau-tól Wagnerig), valamint legtöbb irányzatáról (a naturalizmustól a szimbolizmuson át a szecesszióig).
Ma már nem akadhat senki, aki vallásellenesnek, sátánistának vagy erkölcstelennek nevezné a regényt. A föltáruló romlottság, a dekadencia a koré, a belőle való kitalálni vágyás az íróé. A mű mostani megjelenése bizonyára már nem vált ki olyan ellenérzéseket, mint annak idején. Sőt, inkább a szerző "rehabilitációját" várjuk tőle irodalmunkban. A különc kiadásával régi hiányt pótlunk, és szükségességét mutatja az is, hogy nemrég a gimnáziumi tananyagban is helyet kapott. Vissza