A kuli

Előszó

Részlet a könyvből:
"Munu Hé, Munu-ú, ó, Mundu! - kiáltotta Gudzsri a zsúpfedelű, alacsony kis sárkunyhó tornácáról, mely magányosan állt egy domb peremén, mintegy száz lépésnyire a völgyi falutól. S az asszony sasszemekkel kémlelte a kángrai nap könyörtelen párájában aranyló poros ösvényt, mely zegzugosan kanyarodott a burjánzó bozótban, a falusi házak lapos teteje mögött. De nem látta őt.
- Muhu hé, Munu-u, ó, Mundu! Hová vesztél? Hová hányódtál, te rossz csillagzatú? Gyere haza! Bátyád korán indul s néked a városba kell menned! - kiáltotta ismét, éles, rekedt hangon. tekintete végigsiklott a mangó-berek mögött, a Biász-folyó ezüst vonaláig, s az alacsony dombok bíbor fényével szembe bosszúsan fürkészte a folyó mindkét partján húzódó páfrányok, cserjék és bokrok zöldjét.
- Munu, ahé, Munu-u! - kiabálta újra elkeseredetten s oly magasra emelve hangját ezúttal, amennyire sak haragjától és a tornác magasságától telt. - Hova pusztultál, te kárhozott árva? Jöjj vissza és indulj! ... - A vijjogó szopránhang visszhangzott a völgyben, s a szavak minden keserű jelentése ijesztően hatolt Munu fülébe.
Munu hallotta, de nem felelt. A fa árnyékában, ahol megbújva ült, csak éppen annyira fordult meg, hogy lássa, mint tűnik el az asszony skarlát ruhája a kunyhóban. Marhát legeltetett a Biász partján, s játszani kezdett, mialatt a rábízott bivalyok és tehenek a mocsár sekélyebb vizeibe mentek, s kérődzve heverésztek a szerény gyönyörűségben, amit a hűs víz nyujtott a reggeli nap perzselő hősége ellen." Vissza